Foci

Csillagok háborúja: Ronaldóék kerültek előnybe

Portugália labdarúgó-válogatottja hazai környezetben nyert 1-0-ra Svédország ellen a világbajnoki pótselejtező első mérkőzésén.

Európában a világbajnoki pótselejtezők első mérkőzéseit játszották pénteken, a legjobban várt találkozó Portugália és Svédország lisszaboni összecsapása volt. Természetesen hazai oldalon Cristiano Ronaldo, a vendégeknél pedig Zlatan Ibrahimovic is ott volt a kezdőben, ám ehhez képest nem voltunk elkényeztetve az első félidőben, amelyet inkább a védekezés dominált.

A második felvonásban a luzitánok aktivizálták magukat, több helyzetet is kidolgozott a házigazda és a győztes gól is összejött a 82. percben: Ronaldo fejjel vette be a svéd kaput. Sőt, a Real Madrid sztárja nem sokkal később a keresztlécet is eltalálta. Az eredmény nem változott a folytatásban, a portugálok 1-0-ról várják a visszavágót.


Cristiano Ronaldót ölelik keblükre a társak
Fotó: AFP

A magyarok csoportjában második helyre odaérő románok Görögországba látogattak, ám szomszédunk csak az idegenben lőtt gólnak örülhet valamelyest, a hazaiak ugyanis 3-1-re nyertek, Mitroglou két góllal vette ki a részét a sikerből.

Az ukránok léptek egy nagyot Brazília felé a franciák elleni 2-0-s sikerrel.

A selejtezősorozat meglepetéscsapata, Izland  hazai környezetben 0-0-át ért el  Horvátország ellen úgy, hogy 40 percen át emberhátrányban játszott.

Eredmények – vb-pótselejtezők, Európa, 1. mérkőzés

Portugália – Svédország 1-0 (0-0)
Gólszerző: C. Ronaldo (82.)

Izland – Horvátország 0-0
Piros lap: Skulason (50.)

Ukrajna – Franciaország 2-0 (0-0)
Gólszerzők: Zozulja (61.), Yarmolenko (82. – 11-esből)
Piros lap: Kucher (90+5.)  illetve Koscielny (90+1.)

Görögország – Románia 3-1 (2-1)
Gólszerzők: Mitroglou (14., 67.), Salpingidis (21.) illetve  Stancu (19.)
Piros lap: Lazar (90+2.)

Videó – Ronaldo gólja döntött:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik