Foci

Álomszerződést kaphat Wayne Rooney

A Manchester United labdarúgócsapata magához láncolná az angol válogatott támadót, akit busásan megfizetne.

A jelek szerint Wayne Rooneynak bejön az a taktika, hogy megszellőzteti a távozását, ugyanis akkor a Vörös ördögök vezetői minden egyes alkalommal mélyen a zsebükbe nyúlnak. Pár évvel ezelőtt már egyszer eljátszotta ezt, akkor egy heti 200 ezer fontos fizetéssel maradásra tudták bírni – persze egy ilyen ajánlatra ki mondott volna nemet?


Wayne Rooney öt bajnoki címhez segítette a  Unitedet – eddig
Fotó: DPPI

A nyáron ismét felröppent a pletyka, hogy Rooney otthagyja az Old Traffordot, sorban állt a kegyeiért a Paris Saint-Germain, a Chelsea, az Arsenal és a Barcelona is, ám a 28 esztendős támadó végül a maradás mellett döntött. Ha igazak a The Sun c. angol bulvárlap értesülései, akkor Rooney jól lavírozott, ugyanis a manchesteri klub még ebben az esztendőben szeretne vele hosszabbítani, négy évre, ráadásul heti 250 ezer fontos gázsiért.

Az Evertonban pallérozódó Rooney 2004-ben igazolt a Unitedhez, eddig 406 mérkőzésen 204 gólt rúgott, ebben a szezonban minden sorozatot figyelembe véve hétnél jár. A többi közt öt bajnoki címet nyert a csapattal és egyszer a Bajnokok Ligája trófeáját is a magasba emelhette.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik