Foci

Láma rohant a pályára egy magyar focimeccsen

A cirkuszból elszökött állat a csapatköszöntésnél nyargalt be először, majd játék közben is feltűnt a 16-osnál. Sőt, lesen is volt, de nem avatkozott játékba.

Még hogy nem történnek csodás dolgok a magyar labdarúgásban: a hétvégi megye II-es Lánycsók–Palotabozsok találkozó például annyira izgalmas volt, hogy a közeli cirkuszból egy láma is csatlakozott a meccsnézőkhöz – számolt be a bama.hu. Az állat foci iránti rajongása egészen a tettlegességig fajult: először a játékosok bevonulásánál szaladt be az egyik irányból. Majd kicsit később befutott a másik irányból is. Produkcióját hatalmas üdvrivalgással fogadta a közönség – derült ki Horváth Andrásnak, a mérkőzés játékvezetőjének a beszámolójából.

Egy magyar bajnokit még egy láma sem akaszthat meg, a mérkőzésnek mennie kellett tovább. Miután éppen nem volt a pályán, gondoltam, elkezdjük a bajnokit, majd csak befogják, de a harmadik vagy negyedik percben megint visszatért. Átfutott a 16-os és az 5-ös közötti részen, de nem volt lesen, illetve tétlen les volt. Az asszisztensem a „várj és nézz” taktikát alkalmazta, de nem kellett lest jeleznie, mert nem avatkozott játékba – emlékezett vissza a négylábú 12. játékos látogatására a bíró.

Kan volt egyébként a focirajongó láma, ugyanis egy nőstény segítségével sikerült végül elterelni a figyelmét a meccsről, és becserkészni.

Fotó: Facebook/ Trollfoci

Nem tudjuk, hogy mi lelte mostanában a cirkusz lámákat. Pár hete Serge, a Bordeaux melletti cirkusz lakója vált világhírűvé. Az állatot néhány részeg fiatal kötötte el, és vitte el magával bulizni, még egy villamosra is felszálltak vele. Még az is lehet, hogy felbujtó volt, és nem áldozat. (Mindenki megnyugtatásául közöljük, az állat épségben, gondozója szerint különösebb megrázkódtatás nélkül megúszta a kalandot.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik