Foci

Iniestát akarja a Manchester United

andrés iniesta (andrés iniesta)
andrés iniesta (andrés iniesta)

Az angol focicsapat menedzsere erősíteni szeretne a középpályán, az egyik kiszemeltje a világ- és Európa-bajnok játékos.

David Moyes, a Manchester United labdarúgócsapatának menedzsere némi kreativitást szeretne az együttesbe csempészni, így azt tervezi, hogy a télen megerősíti a kissé meggyengült középpályát. Elsőszámú kiszemeltje Marco Reus, a Borussia Dortmund 24 esztendős labdarúgója, azonban a dortmundi születésű játékost nem hozta lázba az, hogy a Unitedbe igazoljon, így ebből a transzferből minden bizonnyal semmi nem lesz.


Andrés Iniesta jelenlegi szerződése 2015-ig érvényes
Fotó: DPPI

Moyes sem esett kétségbe a hír hallatán, több nevet is felírt a jegyzetfüzetébe, ezek közül a legnagyobb kétség kívül Andrés Iniestáé, a Barcelona játékmesteréé. A 29 esztendős spanyol jelenlegi szerződése 2015-ig érvényes, de októberben már napvilágot láttak olyan híresztelések, melyek szerint ezt még további öt esztendővel megtoldaná. A Daily Mail ugyanakkor spanyol lapértesülésekre hivatkozva arról ír, hogy Iniesta és a barcelonai vezetők között nem éppen felhőtlen a viszony, bár elég furcsa lenne a középpályást nem a katalánok mezében látni.

A United skót menedzsere a nyáron egyébként már megkörnyékezte a Barcelonát, akkor Cesc Fabregas miatt, de nem járt sikerrel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik