Foci

A magyar fociedző a kutyának sem kell – íme a kakukktojás

Mondjuk a címben szereplő jelző a 49 éves szakember esetében annyit sántít, hogyRomániában, Erdélyben született, ott és Németországban tanulta a szakmát, ettől még persze magyarnak vallja magát. A skót Inverness vinné. Ő az egyetlen európai piacon foglalkoztatott edzőnk.

A The Scotsman c. lap értesülései szerint László Csabát hivatalosan is megkereste már a skót élvonal második helyén álló Inverness CT a csapat menedzseri pozíciójára. A meglepetésre dobogós kis csapat edzője, Terry Butcher a Hibernian csábítására menet közben otthagyta a gárdát, és a csapat másodedzője is követte őt.

László Csaba legutóbb a litván válogatott szövetségi kapitánya volt, ahol kihozta a csapatból a maximumot, 11 pontot szereztek, és a bosnyákok, görögök és a szlovákok mögött 4. helyen végeztek, amire már rég volt példa. Szeptemberben lemondott a litván kispadról.

László 2008-2010 között dolgozott már Skóciában, a Hearts menedzsereként bronzérmet szerzett és kiérdemelte az Év edzője címet is 2009-ben. A Fradi utolsó európai kupamenetelése is az ő nevéhez köthető, még a 2004-2005-ös évben jutott csoportkörbe a zöld-fehérekkel, ahol a Feyenorddal 1-1-re végeztek és a skót Hearts csapatát is legyőzték (1-0), de mivel a Schalke 04 (0-2) és a Basel (1-2) ellen is vereséget szenvedett a csapat, így kiestek.

Jelenleg László Csaba az egyetlen magyar edző, akit relatív komoly pozícióban és folyamatosan foglalkoztatnak a világ futballjában.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73901219, Nagy L·szlÛval, kÈtszeres Bajnokok Lig·ja gyıztes kÈzilabd·zÛval beszÈlgett¸nk., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.