Foci
nesta (alessandro nesta, )

Egy korszak vége: Nesta visszavonul

Mihályi Petra

2013. 11. 07. 13:20

A 37 éves védő legutóbb az észak-amerikai bajnokságban érdekelt Montreal Impact együttesében szerepelt. Utolsó mérkőzésén szerdán lépett pályára, csapatával 2-1-es vereséget szenvedett az előző szezonban döntős Houston Dynamótól a rájátszás negyeddöntőjének visszavágóján.

“Szerencsés vagyok, hogy húsz évig játszhattam a legmagasabb szinten, de a testem elfáradt, úgy érzem, a legjobb időben fejezem be. Most új életet kezdek, szeretnék a családommal lenni” – mondta a mérkőzést követő sajtótájékoztatón Nesta.

A kiváló védő 78-szor szerepelt az olasz válogatottban. Első igazán nagy megmérettetése az 1998-as franciaországi világbajnokság volt, ahol egy sérülés miatt a csoportmérkőzések után már nem léphetett pályára, cserébe viszont megismerkedett későbbi feleségével. A Gli Azzurival 2006-ban világbajnoki címet, 2000-ben pedig Európa-bajnoki ezüstérmet szerzett.

Nevelőegyesületével, Lazióval elhódította a Kupagyőztesek Európa Kupáját, majd a Milannal kétszer megnyerte a Bajnokok Ligáját is. Olasz bajnokságot háromszor, olasz kupát kétszer szerzett, háromszor pedig Európai Szuperkupát is elhódította klubjával, emellett egyszer a klubvilágbajnokságon is győztes csapat tagja volt.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2016. március 2.
Palich Etelka, a Miniszterelnökség területi közigazgatás irányításáért felelős helyettes államtitkára beszédet mond a fogyatékossággal élő felsőoktatási hallgatók közigazgatási ösztöndíjprogramja őszi szemeszterének záró-, illetve tavaszi szemeszterének nyitórendezvényén és oklevélátadóján a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal Csekonics-termében 2016. március 2-án.
MTI Fotó: Balogh Zoltán
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.