Foci

A nigériaiak vinnék a magyar válogatott védőt

otigba-kenneth(960x640).jpg (otigba kenneth)
otigba-kenneth(960x640).jpg (otigba kenneth)

A Heerenveen és a magyar U21-es válogatott védője, Otigba Kenneth elmondta, nehéz Nigéria és Magyarország között döntenie.

A felnőtt válogatott elmúlt hónapokban mutatott teljesítményét látva többen követelték a fiatal védőt az Egervári-csapatba, hiszen klubcsapatának edzője, bizonyos Marco van Basten is rendkívül elégedett Otigba játékával.


A hollandok számítanak rá
Fotó: sc-heerenveen.nl

A nigériai felmenőkkel rendelkező futballista azonban maradt az U21-esek között. Egészen eddig, ugyanis visszautasította Róth Antal behívóját, jelezve, a klubjára szeretne koncentrálni. Emiatt akár összeesküvés-elméleteket is gyárthatnánk, főleg úgy, hogy a Heerenveen oldalán Otigba elmondta, nehéz helyzetbe került, hiszen a nigériaiak is kiemelten figyelik pályafutását.

“Ha továbbra is kezdőként lépek pályára a Heerenveenben, biztos, hogy megkeresnek. Édesapám azt szeretné, ha a nigériai válogatottban játszanék, édesanyám kicsit könnyebb eset, de ha választani kellene, Magyarország mellett voksolna. Az egyiküknek így majd csalódást okozok. Szerencsére azonban van időm meghozni ezt a döntést” – mondta Otigba.

A 21 éves védő korábban az U17-es válogatott csapatkapitánya volt, klubjában pedig már 11 mérkőzésen játszott az előző idény óta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik