Foci

Huszti gólt lőtt, de kikapott a Hannover

Huszti Szabolcs (huszti szabolcs, )
Huszti Szabolcs (huszti szabolcs, )

A Hannover labdarúgócsapata a Werder Bremen otthonábankapott ki 3-2-re a Bundesligában. Huszti Szabolcs büntetőből volt eredményes.

Egy pont – ennyi választotta el a hazai környezetben játszó Werder Brement, valamint a Huszti Szabolccsal a kezdőben felálló Hannovert a fordulót megelőzően. Honfitársunknak mindössze 20 perc kellett, hogy a meccs egyik főszereplőjévé lépjen elő, ekkor értékesítette a saját maga által kiharcolt büntetőt.

A brémaiakat sem kellett félteni, előbb Hunt tizenegyesével egyenlített, Makiadi aztán már a hazaiaknak szerzett előnyt, de Sakai 2-2-re módosította az állást. És még mindig csak az első félidőben jártunk!

Míg az első felvonásban négy gól is esett, a másodikban csak egyszer tudták feltörni a védelmeket a csapatok, Garcia a 86. percben lőtte meg a három pontot érő gólt. A vége így 3-2 lett, a Hannover hatodik idegenbeli mérkőzését is elveszítette a bajnokságban.

Az Augsburg 2-1-re legyőzte a Mainzot. A meccs érdekessége, hogy a vendégek kapuját összesen hárman őrizték, ugyanis a kezdő kapust, Heinz Müllert a szünetben sérülés miatt lecserélték, a helyére beálló Christian Wetklót a hajrában kiállították, így egy mezőnyjátékos, Sebastian Polter volt kénytelen a hátralévő időben hálóőrt játszani.

Eredmények – Bundesliga, 11. forduló

Werder Bremen – Hannover 3-2 (2-2)
Gólszerzők: Hunt (25. – 11-esből), Makiadi (39.), Garcia (86.) illetve Huszti (20. – 11-esből), Sakai (41.)

Augsburg – Mainz 2-1 (1-0)
Gólszerzők: Hahn (26., 49.) illetve Choupo-Moting (59. – 11-esből)
Piros lap: Wetklo (88.)

Videó – Huszti büntetője:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik