Foci

Hemingway idegenben is bezárathatja a Honvéd-szektort

George F Hemingway (george f. hemingway, )
George F Hemingway (george f. hemingway, )

A Budapest Honvéd labdarúgócsapatának tulajdonosa drasztikus lépésekre szánhatja el magát.

Érdekes helyzetben van a Budapest Honvéd labdarúgócsapata. A Vojvodina elleni fiaskó, majd a rossz bajnoki rajt után kezd magára találni az együttes, amely vasárnap 2-1-re nyert a listavezető Videoton otthonában, így már a negyedik a bajnokságban.

Ezek történtek a pályán.

A lelátón ugyanakkor nincs rend, ugyanis a szurkolók és a tulajdonos, George F. Hemingway már egy jó ideje nem jutnak közös nevezőre bizonyos kérdésekben, így megesett már olyan is – nem egyszer –, hogy hazai szektorból tiltottak ki drukkereket. Ennek következtében időnként előfordult, hogy idegenben többen buzdították a csapatot, mind a Bozsik Stadionban, ám hamarosan ezt a jelenséget is múlt időbe lehet tenni.

„Komolyan el kell gondolkodnunk arról, hogy nem engedhetjük meg magunknak az állandó büntetéseket az idegenbeli mérkőzéseken, sem pedig azt, hogy egy kis csoport viselkedése miatt bunkó, tahó, ocsmány jelzőkkel illessék szurkolóinkat” – írta Hemingway az nb1.hu-n vezetett blogjában és egy drasztikus ötlettel is előállt:

„Amennyiben az idegenbeli mérkőzés problémáját nem tudjuk más módon megoldani, kérvényezni fogjuk a Magyar Labdarúgó Szövetségnél, hogy idegenbeli mérkőzéseken ne nyissanak Honvéd vendégszektort. Ha szurkolóink idegenben is drukkolni kívánnak a csapatunknak, akkor vehetnek jegyet a mérkőzésre, de nem egy külön szektorba. Ezzel a lépéssel kizárhatjuk a Honvéd büntethetőségét, és azt, hogy a továbbiakban is szégyenkeznünk kelljen egy pár ember miatt, aki úgy akar szeretett klubjának szurkolni, hogy közben tönkreteszi. A szadomazóhoz nem csak egy szadista, hanem egy mazochista is kell. Mindenkit biztosítok, mi nem vagyunk mazochisták. Szóval, ha ez a dolog folytatódik, előbb-utóbb lépnünk kell, és lépni is fogunk. Szeretném, ha mindenki tisztában lenne már jó előre a tettei következményeivel.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik