Foci
valladolid (valladolid, )

Méretes zakó Spanyolországban

A Valladolid kisebb meglepetésre 3-0-ra nyert a Rayo Vallecano labdarúgócsapatának vendégeként a La Liga 10. fordulójában.

A Valladolid a közvetlen rivális Rayo Vallecanóhoz látogatott pénteken este, a spanyol labdarúgó-bajnokság 10. fordulójának nyitómérkőzésén. Juan Ignacio Martínez a jelek szerint rendesen felkészítette csapatát az ellenfélből, ugyanis a Real meglepően jól játszott az eddigi eredményeit figyelembe véve, mind támadásban, mind pedig védekezésben kiemelkedőt nyújtott az együttes.

A vendégek gyakorlatilag már az első félidőben dűlőre vitték a dolgot, a meccs legjobbja, Ebert (egy fantasztikus lövéssel), valamint a csatár Guerra zörgette meg a hálót még a szünet előtt, majd a második felvonás legelején Larsson is betalált – egy hazai szöglet után kibontakozó kontra végén. Sőt, ha nem fogy ki az „üzemanyagból” a Valladolid, akkor jobban is megszórhatta volna ellenfelét, de a három pontot így is bezsebelte.

A vendégek győzelmüknek köszönhetően egy egységgel beelőzték a Rayót a tabellán, de a két csapat továbbra is a táblázat második felében van, közel a kiesőzónához.

Eredmény – La Liga, 10. forduló

Rayo Vallecano – Valladolid 0-3 (0-2)
Gólszerzők: Ebert (31.), Guerra (40.), Larsson (47.)

Videó – A Valladolid három gólja:

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.