Foci

Dominó és sakk – így készült az újonc a Fradi ellen

Véber György (véber györgy, )
Véber György (véber györgy, )

A Ferencváros labdarúgócsapata a Mezőkövesdet fogadja az OTP Bank Liga 12. fordulójában. A DVTK Szombathelyre látogat, a Debrecen a Pápát fogadja.

Egy ideje nem megy a Ferencvárosnak a bajnokságban, az Újpest elleni rangadó megnyerése óta a Puskás Akadémiától és a Budapest Honvédtól is kikapott a csapat, amely Kaposváron is csak az utolsó pillanatokban tudott pontot menteni. Szombaton az újonc Mezőkövesd látogat a Puskás Ferenc Stadionba, Véber György csapata pedig mivel az utolsó előtti helyre csúszott vissza, biztosan nyerni akar.

„Ezúttal is nagy lesz rajtunk a nyomás, de ez minden mérkőzésre érvényes. Tudjuk, hogy a szurkolóinknak nagy szüksége van a győzelemre – ez természetesen ránk is igaz -, éppen ezért mindent megteszünk a sikerért. Az NB I-re jellemző, hogy mindenki 200 százalékkal készül ellenünk, nekünk az a feladatunk, hogy saját magunkra koncentráljunk. Nem lehet semmilyen kifogás, ezen a mérkőzésen be kell bizonyítanunk a drukkereinknek, hogy igenis ott van a helyünk a dobogón. Egyetlen eredmény fogadható el: a győzelem” – mondta Ricardo Moniz a fradi.hu-nak.


Véber Györgynek megvan a titkos receptje
Fotó: MTI

„Arra kértem a játékosokat, hogy kapcsolják ki a fejükből nemzeti stadiont, aztán ne nézzék a táblázatot, azt, hol áll a Fradi és azon se elmélkedjenek, hogy hány pont különbség van a két gárda között. Önmagam ismétlem: ebben az NB I-ben bárki bárkit megverhet, persze csak akkor, ha számára kijön a lépés. Nekünk nyugodtan kell futballoznunk a zöld-fehérek ellen: ha a „gyerekek” minden taktikai utasítást betartanak és a maximumot nyújtják, akkor szép eredményt érhetünk el, ellenkező esetben rossz vége lesz a kirándulásnak. Ami engem és szakmai stábunkat illeti: egész héten a leendő taktikával és a stratégiával foglalkoztunk, miközben elővettünk néhány olyan közkedvelt társasjátékot, mint a dominó, vagy a sakk…” – mondta Véber György a boon.hu-nak.

DVSC-TEVA – Lombard Pápa, Pécs – Kaposvár bajnokikat is rendeznek ma, valamint Horváth Ferenc, a Paks vezetőedzője visszatér Kecskemétre, a menetelő Diósgyőr pedig Szombathelyre látogat.

A szombati menü az OTP Bank Ligában

DVSC-TEVA – Lombard Pápa Termál FC 14.00, v: Szabó Zs.
PMFC-Matias – Kaposvári Rákóczi 16.00, v: Vad II
Ferencváros – Mezőkövesd-Zsóry FC 16.00, v: Solymosi
Kecskeméti TE-Phoenix Mecano – MVM Paks 18.00, v: Németh Á.
Szombathelyi Haladás-Diósgyőri VTK 20.00, v: Farkas Á.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik