Foci

Újpest: Mindenki kiteszi a szívét a pályára

garami-jozsef(960x640)(2).jpg (garami józsef, )
garami-jozsef(960x640)(2).jpg (garami józsef, )

A labdarúgó OTP Bank Liga 12. fordulójában az Újpest az MTK-hoz látogat. A vendégek új vezetőedzője azt várja, hogy játékosai szántsák fel a pályát.

Az MTK és az Újpest mérkőzése minden körülmények között rangadónak számít, hiába tanyázik a tabella alsó felében a két együttes: a kék-fehérek a 11.-ek, a lila-fehérek az utolsó előttiek, azaz 15.-ek. A IV. kerületi csapat szempontjából nem csak az égetően fontos győzelem megszerzése miatt érdekes az összecsapás, ezen a találkozón debütál a gárda új vezetőedzője, a szerb Nebojsa Vignjevics.

„Azt szeretném, hogy minden játékos nézzen rá a tabellára és realizálják, hogy nem ott tartunk jelenleg, ahol a keret minősége szerint tartanunk kellene. Ez most egy nehezebb helyzet mindenki számára, nagy erőfeszítéseket kell tennünk, de tudjuk, hogy képesek vagyunk pontokat gyűjteni az MTK ellen. Azt szeretem, ha a csapatom minden pillanatban szervezetten játszik. Csapatként kell védekeznünk és támadnunk is, agresszívnek kell lennünk és törekednünk kell arra, hogy sokat birtokoljuk a labdát. Azt szeretném elérni, hogy minden mérkőzésen olyan teljesítményt nyújtsunk, hogy a szurkolóktól a lefújás után jogosan járjon a taps. Ebben az is benne van, hogy néha veszítünk, de minden meccsen ki kell hoznunk magunkból a maximumot” – mondta a szakember a meccset megelőzően az ujpestfc.hu-nak.


Nebojsa Vignjevics temperamentumos edzőnek tűnik
Fotó: ujpestfc.hu

Az aktuális ellenfélről Vignjevics elárulta, hogy kellően agresszívek védekezésben és támadásban is, Garami Józsefet pedig egy nagyon tapaasztalt edzőnek tartja, aki tudja, hogyan kell eredményesen játszani. Az MTK legjobbjának Kanta Józsefet tartja, aki csütörtökön hosszabbított a kék-fehéreknél.

„Nem érdekel, hogy valaki fiatal, vagy idős, amikor az Újpest mezét viselik, akkor száz százalékot kell nyújtania mindenkinek. Nem is szeretnék a hiányzók miatt panaszkodni, számomra mindig az a csapat a legjobb, amelynek tagjai kezdőként futnak ki az adott mérkőzésre. Tudom, hogy mindenki, aki lehetőséget kap, az majd kiteszi a szívét a pályára” – folytatta Vignjevics.

„Természetesen mindannyian tudjuk, hogy nagyon fontos mérkőzés előtt állunk, és a tabellára nézve ismét az egyik közvetlen riválisunk ellen szerezhetünk nagyon fontos pontokat. Erre törekszünk pénteken este” – tekintett a mérkőzés elé Garami József az mtkhungaria.hu-n.

Pénteken, 19 órakor kezdődik az OTP Bank Liga 12. fordulójának nyitómeccse a Hidegkuti Stadionban, a játékvezető Andó-Szabó Sándor lesz, a mérkőzést a Sport1-en lehet nézni a televízióban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik