Foci

Platini még mindig nem hisz a videóbíróban

Michel Platini (michel platini, )
Michel Platini (michel platini, )

A múlt pénteki, Hoffenheim-Bayer Leverkusen német bajnokin esett "fantomgól" után is ellenzi a gólbíró-technológia bevezetését Michel Platini, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke.

A Bundesliga-találkozón Stefan Kießling fejese – a televíziós felvételeken jól láthatóan – az oldalhálón keresztül jutott a kapuba, a bíró mégis gólt ítélt. Ezzel lett 2-0 a Leverkusennek, aztán a Hoffenheim a 88. percben szépített, ám végül nem tudott pontot szerezni.

“Ebben az esetben kétlem, hogy segített volna a videóbíró” – közölte a francia sportdiplomata. “Ez a technológia ugyanis azt jelzi, hogy a labda áthaladt-e a gólvonalon, de azt nem, hogy hogyan jutott a kapuba.”


Kießling az oldalhálón keresztül talált a kapuba
Fotó: AFP

Az UEFA-vezető kiállt az “emberi futball” mellett, hangsúlyozva, hogy a leshelyzet után megítélt gólokat sem szokták utólag visszavonni.

A nemzetközi szövetség (FIFA) a nyári Konföderációs Kupán már alkalmazta a technikai újítást, az UEFA azonban ellenzi a bevetését, és inkább a kapuk mögött tevékenykedő plusz két asszisztensben bízik.

Ami a múlt pénteki “fantomgól” utóéletét illeti, a hoffenheimiek hivatalosan tiltakoztak a német szövetségnél, és azt szeretnék elérni, hogy újrajátsszák a találkozót. Döntés hétfőn várható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik