Foci

Bejött az Újpestnek az edzőváltás

Kabat-Peter(960x640)(2).jpg (kabát péter, )
Kabat-Peter(960x640)(2).jpg (kabát péter, )

Az Újpest 1-0-ra nyert az MTK vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 12. fordulójának nyitómérkőzésén.

Pénteken debütált az Újpest napokban kinevezett új vezetőedzője, Nebojsa Vignjevics, aki két nap közös munka után csak annyit tudott ígérni, hogy játékosai majd kiteszik a szívüket a pályára.

Úgy fest, az MTK-sok is így voltak vele, ugyanis a hazaiak lendületesen kezdtek, de aztán szép lassan átvette az irányítást az Újpest. A 23. percben érett góllá a lila-fehérek mezőnyfölénye, amikor egy szögletre Juanan robbant be a legjobban és a kapuba bólintott (0-1). Nem sokkal később egyenlíthetett volna az MTK, de Csiki lövését blokkolta az NB I.-ben most debütáló Nego.


Juanan szerezte a meccs egyetlen gólját
Fotó: Facebook

A második felvonás elején a vendégek kétszer is beköszönhettek volna, ám előbb Vasiljevic csúsztatott mellé centikkel, majd Suljic emelt a lécre. A folytatásban a IV. kerületiek magabiztosan őrizték előnyüket, majd szépen lepergett a rendes játékidő, az Újpest gazdagodott három ponttal.

A szezon során harmadik alkalommal, hat forduló óta először.

Eredmény – OTP Bank Liga, 12. forduló

Hidegkuti Stadion, 1500 néző, v: Andó-Szabó

MTK – Újpest FC 0-1 (0-1)

MTK Budapest: Hegedüs – Poór, Kálnoki Kis, Kelemen, Fejes – Batik (Ayub, 68.), Pölöskei Zs., Kanta – Bese, Eppel (Horváth P., a szünetben), Csiki (Varga Sz., 64.) Vezetőedző: Garami József

Újpest FC: Balajcza – Litauszki, Nego, Juanan, Antón (Lázár, 86.) – Simon K., Eninful, Suljic (Tshibuabua, 82.), Vasiljevic, Balogh B. (Sankovic, 76.) – Kabát Vezetőedző: Nebojsa Vignjevics

Gólszerző: Juanan (23.)

Sárga lap: Poór (47.), Kanta (89.), illetve Suljic (80.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik