Foci

Újpesten nem kérnek a magyarokból

újpest-győr (újpest fc, győri eto fc, )
újpest-győr (újpest fc, győri eto fc, )

Nebojsa Vignjevics lesz az Újpest vezetőedzője. A 45 éves szerb eddig hazájában és Montenegróban dolgozott. Kozma István is távozik posztjáról.

Nebojsa Vignjevics szerdán 10.30-tól már edzést is tartott, majd az Újpest FC honlapja hivatalosan is bemutatta, mint a lemondó belga Marc Leliévre utódját.

A 45 éves szerb edző azon túl, hogy a 2001-2002-es bajnokságban hét mérkőzés erejéig a Tatabánya játékosaként megfordult az NB1-ben is eddig Montenegróban az OFK Grbalj és az FK Rudar Pljevlja vezetőedzője, majd Szerbiában a Hajduk Kulát, a Rad Beogradot nyárig  a Vojvodinát irányította.

Ami biztos, az Újpest tulajdonosa, Roderick Duchatelet a sikertelenség ellenére továbbra sem kér a magyar edzői szakmából. Mindenki tudja, bár az MLSZ szabályai miatt megtette Kozma Istvánt vezetőedzőnek, de ennek ellenére ő csak “vízhordó” volt, eddig is a pályaedző irányított. Vignjevics hozza megával másodedzőként Zoran Camparát is. A bosnyákok korábbi középhátvédje játékosként többek között Spanyolországban és Belgiumban is megfordult, így az is biztos, hogy újabb újpesti ikon, Kozma István is távozik a posztjáról.

Az is prognosztizálható, hogy eztán Újpesten tovább erősödhet a délszláv vonal. Mint ismert nyáron a klub szerződtette a bosnyák Asmir Suljicot, a montenegrói Bojan Szankovicsot és a szerb Marko Dmitrovicsot. A keretben további három délszláv játékos található. A baj csak az, hogy láthatóan erősítést egyik sem jelent, egytől egyig gyengébbek, mint az elküldött magyarok…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik