Foci

Pont kerülhet az Iniesta-ügy végére

Andrés Iniesta (andrés iniesta, )
Andrés Iniesta (andrés iniesta, )

Hamarosan további öt évvel meghosszabbítja 2015 nyarán lejáró szerződését Andrés Iniesta, az FC Barcelona világ- és Európa-bajnok középpályása.

Andrés Iniesta jelenlegi szerződése ugyan 2015-ig érvényes, azonban Barcelonában már azon munkálkodnak, hogy karrierje végéig magukhoz láncolják a 29 esztendős labdarúgót. A pengés középpályás az első hosszabbítási ajánlatot udvariasan visszautasította, ám nem azért, mert elvágyódna, csupán a kontraktus anyagig oldalával nem volt megelégedve.

A jelek szerint a Barca újabb ajánlata már betalált, Josep Bartomeu, a klub alelnöke egy televíziós interjúban árulta el, hogy tárgyalnak a játékossal, már csak az aláírás van hátra. Ha ez valóban bekövetkezik, úgy a pletykák szerint újabb öt évre kötelezi el magát a gránátvörös-kékekhez.


Iniesta passzol a Barca stílusához
Fotó: DPPI

Angliában már meg is jelent számos cikk annak kapcsán, hogy a két manchesteri együttes, a címvédő United, valamint a City hoppon maradt, ugyanis az iparváros mindkét együttese szívesen a sorok között tudta volna a spanyol világ- és Európa-bajnokot.

Iniesta a 12. szezonját tölti nevelőegyesülete felnőtt csapatánál, amellyel többek között hat bajnoki címet és három Bajnokok Ligáját nyert.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik