Foci

37 év után maradt le egy meccsről

arsenal szurkolók (arsenal, szurkolók, )
arsenal szurkolók (arsenal, szurkolók, )

Harminchét év után először hagyta ki kedvenc csapata otthoni mérkőzését az angol labdarúgó-bajnokság másodosztályában játszó Wolverhampton Wanderers egyik szurkolója, hogy jelen lehessen neveltlánya esküvőjén.

Az 56 éves Peter Abbott legutóbb 1976 márciusában, csapata Tottenham elleni összecsapását mulasztotta el hazai pályán, azóta több mint 1900 meccsen volt jelen. Idegenben is mindössze egyszer, 1985-ben fordult elő vele, hogy nem látta játszani csapatát. A Wolverhampton Wanderers akkor a Blackburn Rovers vendégeként lépett pályára, Abbott vonata azonban lerobbant út közben.

A “szuperszurkolónak” hónapokba telt, mire beletörődött abba, hogy lánya esküvője miatt lemarad a szombati mérkőzésről, amelyen egyébiránt a Wolverhampton 1-1-es döntetlent játszott a Coventry Cityvel.

“Minden jónak vége szakad egyszer, és örülök, hogy ott lehetek Sarah esküvőjén” – mondta a nagy nap előtt.

Abbott rajongását az is bizonyítja, hogy Ipswichben, azaz Wolverhamptontól 262 kilométerre lakik, így rendszeresen több mint 500 kilométert tesz meg, ha csapata hazai pályán játszik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik