Foci

Messi visszatért, a Barcától csak ikszre futotta

Lionel Messi (lionel messi, )
Lionel Messi (lionel messi, )

Az FC Barcelona labdarúgócsapata az Osasuna otthonában játszott 0-0-s döntetlent. Carles Puyol kezdőként, Lionel Messi a kispadról beszállva tért vissza sérüléséből.

A Barcelona a sérüléséből visszatérő Carles Puyollal a kezdőben, a nem egészen százszázalékos Lionel Messivel pedig a kispadon kezdett Osasunában. A hazai pamplonaiak az első félidőben jól tartották magukat, mindent elmond a meccsről, hogy a katalán sztárcsapatnak mindössze egy kaput eltaláló lövése volt a szünetig.

Sőt, a 62. percben volt az első igazán nagy lehetősége a Barcának, Fábregas azonban nem tudott a kapuba találni Xavi forintos labdája után. Nem sokkal később beállt Messi is, azonban a vendégek ezen az estén nem tudták behúzni a kötelező győzelmet, az Osasuna egy pontot otthon tudott tartani. A Barcelonának így nem sikerült az a bravúr, az első kilenc bajnokijának mindegyikét megnyerje.


Ezúttal Messi sem tudott segíteni a Barcelonán
Fotó: AFP

Az ősi rivális Real Madrid korábbi győzelméről már írtunk, ugyanakkor egy eredménnyel még adósak vagyunk: a Real Sociedad 2-1-re nyerni tudott a Valencia otthonában.

Eredmények – La Liga, 9. forduló

Osasuna – Barcelona 0-0

Valencia – Real Sociedad 1-2 (0-1)
Gólszerzők: Pabon (90+3.) illetve Griezmann (41.), Pardo (59.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik