Foci
bogdán ádám (bogdán ádám)

Bogdán megköszönte Egervárinak

Futó Csaba
Futó Csaba

újságíró. 2013. 10. 17. 08:04

A magyar válogatott kapus szerint egy új korszak kezdődik a nemzeti együttesnél.

Bogdán Ádám, a magyar labdarúgó-válogatott és az angol másodosztályban szereplő Bolton Wanderers kapusa szerdán egy Facebook-bejegyzésben szólt a szurkolókhoz a reális, de az összképet nézve inkább csalódást keltő világbajnoki selejtezősorozatot követően. A hálóőr ezúttal is a rá jellemző szerénységgel írta a sorokat, pedig ő azon kevesek közé tartozik, akire talán egy rossz szavunk nem lehet, még ha a Hollandiában elszenvedett 8-1-es vereség alkalmával ő sem volt élete csúcsformájában.

„Most, hogy vége a selejtezősorozatnak szeretnék egy-két dolgot elmondani, megosztani a közösségi háló segítségével. Először is szeretnék köszönetet mondani ezért a három évért Egervári Sándornak és a válogatott stábjának. Ebben az érában léptem először pályára a válogatottban, ezután még 17-szer védtem, rengeteg élménnyel lettem gazdagabb. Ugyancsak szeretném megköszönni a szurkolást és a biztatást azoknak, akik mellettünk álltak és szorítottak értünk és azoknak, akik végig segítettek minket, hogy a célunkat elérjük. Mindannyian nagyon csalódottak vagyunk, hogy ezt végül nem sikerült megvalósítanunk.


Bogdán Ádám tovább akar fejlődni
Fotó: MTI

Egy új korszak fog kezdődni a nemzeti csapatnál. Bízom benne, hogy mindenki levonja, levonta a tanulságokat, mint ahogyan én is levontam és magamba néztem. Azok az érzések miszerint még jobban, még alaposabban kell dolgoznom minden nap azért, hogy tovább fejlődjek és minél jobb kapussá váljak csak megerősödtek bennem. Ezt újra Angliában tehetem meg. Az élet nem áll meg, hétvégén már a Sheffield Wednesday jön hozzánk” – írta Bogdán.

A 26 esztendős kapus hét mérkőzésen állt a gólvonal elé a selejtezősorozatban, a mérlege pedig négy győzelem (Andorra, kétszer Észtország és Törökország ellen) és három vereség (kétszer Hollandia, egyszer pedig Románia ellen). A másik három mérkőzésen Király Gábor nevével kezdődött a magyar együttes összeállítása, ő egy győzelemhez (Andorra ellen legutóbb) és két döntetlenhez (Románia, majd Törökország ellen) asszisztált.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.