Foci

Egervári Sándor, köszönjük!

egervári sándor (egervári sándor, )
egervári sándor (egervári sándor, )

Vajon jó-e vagy rossz ez a harmadik hely? Megpróbáljuk összefoglalni az világbajnoki selejtező-sorozat tanulságait.

Véletlenül sem mosdatnánk a szerecsent, de a kedd este 2-0-ás győzelemmel végződő utolsó, Andorra elleni vb-csoportmérkőzés után mégis érdemes egy kicsit a tények mentén is megnézni az elmúlt az uszkve két éves, 10 meccses időszakot.

Magyarország öt győzelemmel, két döntetlennel és három vereséggel harmadik lett a csoportjában. Visszakeresve a sorsolás utáni megnyilatkozásokat egyöntetű vélemény volt anno, hogy a “csoportbronz” sikernek számítana. Most itt a bronz oszt áll a bál…


Egervári Sándor mutatói összességében nem rosszak, sőt! Kár a végéért!
Fotó: MTI

Erről leginkább Egervári Sándor és az általa favorizált játékosok tehetnek. Hogy mi történt 2013 nyarán az utolsó négy csoportmérkőzés előtt azt nem tudjuk, minden esetre tény, valami eltörhetett a csapaton belül. Ahogy a szakzsargonban mondani szokták megbomlott az öltözői egyensúly. Merthogy zongorázni lehetett a “sztárjátékos”- “magyar játékos” – edző viszony közti különbséget az első hat sikeresen megvívott és az utolsó négy totálisan atomjaira hulló játék közt az tuti.

Így fordulhatott elő, hogy a sorsolás utáni népi realizmus – 3. hely siker – az első hat meccs pozitívumai – törökverés – és a csoport második, pótselejtezőt érő helyen történő hurráoptimista nyaralás utáni román (3-0) és holland (8-1) rettenet elsöpört mindent. Kapitányt, elmúlt négy év vitathatatlan építkezését, sikereit, a közönség egyöntetű szeretetét és röpke másfél hónap alatt végre eljutottunk oda, hogy egy játékos(!!!), nevezetesen Szalai Ádám kiborította a bilit. Más kérdés, nem feltétlenül neki kellett volna, sőt…

A Schalke 04 futballistája kendőzetlenül megmondta a frankót. A magyar edzők felkészületlenek. A magyar képzés felnőtt és utánpótlás szinten úgy szar, ahogy van – fényévekre a nemzetközi szinttől. Ezt az apukák, akiknek a gyerekei ezt a csodás sportágat választották, aki(k)ből a maradék szurkolótábor áll, eddig is sejtették, tapasztalták saját bőrükön hol napsütésben, hol ázva, fázva a gyerek edzésén, viszont soha senki nem mondta még pacekra a szemükbe.

Holott a nemzetközi labdarúgó piac már régen beárazta a magyar edzői kart, és annak minőségét. Elég megnézni hány nagy tudású szakemberünk dolgozik külföldön – tán a Urbányi Maldiv-szigeteki munkássága az egyetlen kivétel aktuálisan, az meg ugye nem a labdarúgó világ közepe…


Kovács István szeptemberben már az U21-es válogatottat erősítette a bosnyákok ellen
Forrás: mlsz.hu

Ettől függetlenül, ha Egervári a márciusi magyar-román (2-2) 80. percében nem enged a nyomásnak és nem cseréli be az amúgy rettentő tehetséges fehérvári Kovács Istvánt, meglehet minderre fény sem derül… Viszont engedett.

Hogy, szakmai hiba egy létfontosságú csúcsmeccs utolsó 10 percében, 2-1-es vezetésnél mély vízbe dobni egy 21 éves játékost a válogatott középpályáján, olyannal stabilizálni a taktikailag létfontosságú területet, aki alapvetően “előrefele” játékos, ergo szerelni nem tud, az nem kérdés. Mint ahogy az sem, hogy éppen a kis Kovács labdavesztése után gázolt át a 92. percben Chipciu az éppen kifele lépő magyar védelmen… Kovács azóta a felnőtt keret közelében sincs…

Ha nincs az a gól, állítjuk, más mentális állapotban – értsd nem beszarva – megyünk ki Romániába és nem kapunk ki 3-0-ra Bukarestben, nincs a 8-1-es amszterdami zakó sem. Akár 10 góllal is kikaphattunk volna mindkét meccsen és most mosolyogva készülünk a pótselejtezőre.

Nem szólal meg Szalai sem persze, ergo végső soron nem derül fény a magyar labdarúgó szakma egyetemes alkalmatlanságára…

Így hát Sanyi bá”, szomorúan mondjuk: a csoportbronz a realitás, így köszönjük az eredendően sikeresnek ítélt 3. helyet. De méginkább azt a zord márciusi 80. percben történt cserét!

Így legalább mindenki tisztábban lát.

Az 1986-os vb óta nem vett részt nagy tornán a magyar labdarúgó-válogatott.

Azóta hét Eb- és hét vb-selejtezősorozatot fejezett be sikertelenül, legtöbbször – szám szerint nyolcszor – csoportjában csak a negyedik helyen végzett. Ha helyezésben nem is, de pontszámban és szerzett gólokban mindenképpen a legutóbbi Eb-selejtező volt a legeredményesebb selejtezősorozat a vizsgált időszakban. A lehetséges 30 pont 63 százalékát szerezte meg Egervári Sándor csapata, a mérkőzésenkénti gólátlaga pedig 2,2 volt.

1988-as Eb-selejtező:
1. HOLLANDIA       8  6  2  –  15- 1 14 pont
2. Görögország      8  4  1  3  12-13  9
3. Magyarország     8  4  0  4  13-11  8
4. Lengyelország    8  3  2  3   9-11  8
5. Ciprus           8  –  1  7   3-16  1

1990-es vb-selejtező:
1. SPANYOLORSZÁG  8  6  1  1  20- 3  13 pont
2. ÍRORSZÁG       8  5  2  1  10- 2  12
3. Magyarország   8  2  4  2   8-12   8
4. Észak-Írország 8  2  1  5   6-12   5
5. Málta          8  –  2  6   3-18   2

1992-es Eb-selejtező:
1. SZOVJETUNIÓ     8  5  3  –  13- 2 13 pont
2. Olaszország     8  3  4  1  12- 5 10
3. Norvégia        8  3  3  2   9- 5  9
4. Magyarország    8  2  4  2  10- 9  8
5. Ciprus          8  –  –  8   2-25  0

1994-es vb-selejtező:
1. GÖRÖGORSZÁG  8  6  2  –  10- 2  14 pont
2. OROSZORSZÁG  8  5  2  1  15- 4  12
3. Izland       8  3  2  3   7- 6   8
4. Magyarország 8  2  1  5   6-11   5
5. Luxemburg    8  –  1  7   2-17   1

1996-os Eb-selejtező:
1. SVÁJC           8  5  2  1  15- 7 17 pont
2. TÖRÖKORSZÁG     8  4  3  1  16- 8 15
3. Svédország      8  2  3  3   9-10  9
4. Magyarország    8  2  2  4   7-13  8
5. Izland          8  1  2  5   3-12  5

1998-as vb-selejtező:
1. NORVÉGIA       8  6  2  –  21- 2  20 pont
2. Magyarország   8  3  3  2  10- 8  12 – pótselejtező
3. Finnország     8  3  2  3  11-12  11
4. Svájc          8  3  1  4  11-12  10
5. Azerbajdzsán   8  1  9  7   3-22   3

pótselejtező: Magyarország-Jugoszlávia 1-7, Jugoszlávia-Magyarország 5-0

2000-es Eb-selejtező:
1. ROMÁNIA         10  7  3  –  25- 3 24 pont
2. PORTUGÁLIA      10  7  2  1  32- 4 23
3. Szlovákia       10  5  2  3  12- 9 17
4. Magyarország    10  3  3  4  14-10 12
5. Azerbajdzsán    10  1  1  8   6-26  4
6. Liechtenstein   10  1  1  8   2-39  4

2002-es vb-selejtező:
1. OLASZORSZÁG     8   6   2   –   16- 3    20 pont  
2. Románia         8   5   1   2   10- 7    16  
3. Grúzia          8   3   1   4   12-12    10  
4. Magyarország    8   2   2   4   14-13     8  
5. Litvánia        8   –   2   6    3-20     2 

2004-es Eb-selejtező:
1. SVÉDORSZÁG       8  5  2  1  19- 3 17 pont
2. LETTORSZÁG       8  5  1  2  10- 6 16
3. Lengyelország    8  4  1  3  11- 7 13
4. Magyarország     8  3  2  3  15- 9 11
5. San Marino       8  –  –  8   0-30  0

2006-os vb-selejtező:
1. HORVÁTORSZÁG   10  7  3  –  21- 5  24
2. SVÉDORSZÁG     10  8  –  2  30- 4  24 pont
3. Bulgária       10  4  3  3  17-17  15
4. Magyarország   10  4  2  4  13-14  14
5. Izland         10  1  1  8  14-27   4
6. Málta          10  –  3  7   4-32   2

2008-as Eb-selejtező:
1. GÖRÖGORSZÁG            12  10  1  1   25-10   31 pont
2. TÖRÖKORSZÁG            12   7  3  2   25-11   24
3. Norvégia               12   7  2  3   27-11   23
4. Bosznia-Hercegovina    12   4  1  7   16-22   13
5. Moldova                12   3  3  6   12-19   12
6. Magyarország           12   4  –  8   11-22   12
7. Málta                  12   1  2  9   10-31    5

2010-es vb-selejtező:
1. DÁNIA        10  6  3  1  16- 5 21 pont
2. PORTUGÁLIA   10  5  4  1  17- 5 19
3. Svédország   10  5  3  2  13- 5 18
4. Magyarország 10  5  1  4  10- 8 16
5. Albánia      10  1  4  5   6-13  7
6. Málta        10  –  1  9   0-26  1

2012-es Eb-selejtező:
1. HOLLANDIA    10  9  –  1  37- 8  27 pont
2. SVÉDORSZÁG   10  8  –  2  31-11  24
3. Magyarország 10  6  1  3  22-14  19
4. Finnország   10  3  1  6  16-16  10
5. Moldova      10  3  –  7  12-16   9
6. San Marino   10  –  – 10   0-53   0

2014-es vb-selejtező:
1. HOLLANDIA     10  9  1  –   34- 5   28 pont
2. Románia       10  6  1  3   19-12   19
3. Magyarország  10  5  2  3   21-20   17
4. Törökország   10  5  1  4   16- 9   16
5. Észtország    10  2  1  7    6-20    7
6. Andorra       10  –  – 10    0-30    0

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik