Foci

Mezőkövesden ikszelt a Nyíregyháza

Mezőkövesd (mezőkövesd, )
Mezőkövesd (mezőkövesd, )

A Ligakupa 4. fordulójának szerdai mérkőzésén a másodosztály éllovasa a hajrában mentett pontot.

A játéknapot az MTK kisvárdai mérkőzés nyitotta. A fővárosiak azonban nem ünnepelhettek a lefújás után, mivel ellenfelük 3-1-re nyerte a találkozót.

Az A csoportban így a kék-fehérek visszacsúsztak az utolsó helyre, míg a másodosztályú gárda átmenetileg megelőzte a Diósgyőrt.

A szerdai rangadón a Mezőkövesd otthonába látogatott az NB II éllovasa, a Nyíregyháza Spartacus. A két alakulat izgalmas meccset játszott, hiszen a vendégek szerezték meg a vezetést büntetőből, majd a szünet után Balajti Ádám duplájával fordított a borsodi együttes.

Azonban a három pont nem jött össze a hazaiaknak, hiszen a 80. percben Reznek egalizált, így a 2-2-es döntetlennek a Debrecen örülhetett leginkább: a B csoportban a Loki így már öt ponttal vezet.

A többi pályán a Haladás 7-2-re verte az Ajkát úgy, hogy Andorka Péter öt gólt szerzett, a Gyirmót pedig 2-2-re végzett a Pápával.

Eredmények – Ligakupa, 4. forduló

Gyirmót FC Győr – Lombard Pápa 2-2 (1-0)
Haladás – FC Ajka 7-2 (3-0) 
Kisvárda – MTK 3-1 (1-1) 
Mezőkövesd-Zsóry – Nyíregyháza Spartacus 2-2 (0-1)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik