Foci

Elképesztő feltámadás után Kolumbia is vb-résztvevő

Radamel-Falcao(650x433)(1).jpg (Radamel Falcao)
Radamel-Falcao(650x433)(1).jpg (Radamel Falcao)

A szombat hajnali dél-amerikai vb-selejtezőn Kolumbiának elég volt a pontszerzés is.

A kolumbiaiak azzal a Chilével mérték össze erejüket, mely szintén szeretne ott lenni Brazíliában jövő nyáron. Ám az első félidő után úgy tűnt, a Vörösök biztosítják be a helyüket, ugyanis Vidal büntetőjével, majd Sanchez duplájával már 3-0-ra vezettek.

Ám a hazaiak innen is felálltak, előbb Gutierrez vette be a chilei kaput, majd Falcao értékesített két büntetőt. Tegyük hozzá, a vendégek Carmona kiállítása miatt a 66. perctől emberhátrányban fociztak.


A Monaco csatára döntött
Fotó: AFP

A 3-3-as döntetlen pedig azt jelenti, hogy Kolumbia már biztos vb-résztvevő, hiszen legrosszabb esetben is negyedik helyen zárhatnak Falcaóék.

Uruguay viszont vereséget szenvedett Ecuador ellen, így az uruk valószínűleg interkontinentális pótselejtezőre kényszerülnek majd Jordánia ellen.

Dél-Amerikából így biztosan ott van már a 2014-es tornán három együttes: a rendező jogán Brazília, Argentína és Kolumbia. Velük együtt már 14 hely elkelt a kiadó 32-ből.

Eredmények – dél-amerikai vb-selejtezők

Argentína-Peru 3-1 (2-1)
Venezuela-Paraguay 1-1 (0-1)
Kolumbia-Chile 3-3 (0-3)
Ecuador-Uruguay 1-0 (1-0)

Az állás: 1. (és vb-résztvevő) Argentína 32 pont/15 mérkőzés, 2. (és vb-résztvevő) Kolumbia 27/15, 3. Ecuador 25/15 (19-14), 4. Chile 25/15 (27-24), 5. Uruguay 22/15, 6. Venezuela 20/16, 7. Peru 14/15, 8. Paraguay 12/15, 9. Bolívia 11/15.

A csoport első négy helyezettje jut ki a világbajnokságra, az ötödik helyezett pótselejtezőt játszik Jordániával. Azonos pontszám esetén a gólkülönbség rangsorol.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik