Foci

Harmadosztályú ellenfelet kapott az FTC és az Újpest is

magyar kupa (magyar kupa, )
magyar kupa (magyar kupa, )

Két élvonalbeli párharcot is rendeznek a Magyar Kupa 16 közé jutásért rendezett fordulójában.

Csütörtökön kisorsolták a labdarúgó Magyar Kupa következő, azaz 4. fordulójának párosításait. Ebben a fordulóban már az összes élvonalbeli együttes érdekelt lesz, ráadásul két NB I.-es párharcot is rendeznek.

Az egyik az újonc Puskás Akadémia FC és a Kecskemét párosítása, a másik pedig a Pécs és a szintén az NB II.-ből feljutó Mezőkövesd ütközete lesz.

A címvédő Debrecen harmadosztályú ellenfelet kapott, az ESMTK-t, míg az élvonalbeli együttesek közül talán a Budapest Honvéd sorsolása tűnik a legkönnyebbnek, a kispestiek ugyanis a megye I.-es Kemecsével kerültek össze.

A Videoton a Békéscsabával, a Ferencváros Szekszárddal, a Diósgyőr a Cigánddal találkozik. A Győri ETO-nak nem kell majd messzire utazni, a Gyirmót lesz ugyanis az ellenfél.

A párharcok egyetlen mérkőzésen dőlnek el, a játéknap október 30. A tét a 16 közé jutás.

A 4. forduló párosítása (a legjobb 16 közé jutásért)

ESMTK (III. osztály) – DVSC-TEVA
Békéscsaba (II.)–Videoton FC
Várda SE (II.)–Lombard Pápa Termál FC
Szeged 2011 (III.)–MTK Budapest
Baja (III.)–Újpest FC
Gyirmót (II.)–Győri ETO FC
Viadukt SE Biatorbágy (megyei I.)–FGSZ Siófok (II.)
Szekszárd (III.)-Ferencváros
Eger (III.)–Nyíregyháza (II.)
Cigánd (III.)–Diósgyőri VTK
Dunaújváros (II.)–MVM Paks
PMFC-Matias – Mezőkövesd-Zsóry FC
Ajka (II.)–Kaposvári Rákóczi
Puskás Akadémia – Kecskeméti TE-Phoenix Mecano
Kemecse (megyei I.)–Budapest Honvéd
Csákvár (III.)–Szombathelyi Haladás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik