Foci

Giggs már egyedüli rekorder

Ryan Giggs (ryan giggs, )
Ryan Giggs (ryan giggs, )

Ryan Giggs, a Manchester United veterán sztárja minden idők legtöbb Bajnokok Ligája-mérkőzésen szerepelt labdarúgójává vált az által, hogy szóhoz jutott a Sahtar Donyeck elleni szerda esti mérkőzésen.

Az ukrajnai összecsapáson – mely 1-1-es döntetlennel végződött – a 66. percben kapott játéklehetőséget a walesi szélső, aki ezzel 145. alkalommal lépett pályára a BL-ben, megelőzve az örökranglistán az eddig vele együtt holtversenyben első spanyol Raúlt.

Mindenkinél többször lépett pályára a sorozatban
Fotó: AFP

A top10-es listán egyébként találunk olyanokat, akik még aktívak és beérhetik a walesi labdarúgót. Induljunk ki abból, hogy Giggs 39 éves, míg a 4. Xavi – 139 meccsel – csak 33 esztendős, a 6. Iker Casillas – 130 – pedig csak 32.

Tehát akár mindketten megelőzhetik a következő években a Manchester United legendáját. Xavinak ez pedig akár idén összejöhet, hiszen a Barcelonának még hátra van négy csoportmeccse és vélhetően az egyenes kieséses szakaszban is érdekelt lesz a katalán együttes, Xavi pedig alapembernek számít a gránátvörös-kékeknél, míg Giggs egyre kevesebb lehetőséget kap a Vörös Ördögöknél, de ez nem is csoda, hiszen november 29-én ünnepli 40. születésnapját.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik