Foci

Isten nem ver bottal – gondolhatja Torres

fernando torres, verthonghen (fernando torres, verthonghen)
fernando torres, verthonghen (fernando torres, verthonghen)

A Chelsea ékje ugyan megúszta a komolyabb eltiltást miután a hétvégi Tottenham elleni bajnokin megkarmolta Verthongent, de a csapat bukaresti BL-találkozóján megsérült, s így is heteket kell kihagynia.

A napokban hozott döntést az Angol Labdarúgó Szövetség Fernando Torres ügyében, amikor az ék egy csajos mozdulattal odavágott a Spurs védőjének az 1-1-es végeredménnyel záruló városi derbin. A korábbi feltételezésekkel ellentétben a spanyol támadó nem kapott négymeccses eltiltást, így – kiállítása miatt – csak egy találkozót kénytelen kihagyni.

Nem kapott büntetést, erre lesérült
Fotó: MTI/EPA

Nem alakult azonban szerencsésen a Steaua Bukarest elleni 4-0-ra megnyert Bajnokok Ligája mérkőzés a csatár számára, ugyanis már a 11. percben le kellett cserélni térdsérülés miatt.

„A csapatorvos szerint nincs olyan komoly sérülésről szó, mint Marco van Ginkel esetében– nyilatkozott Mourinho, a kékek menedzsere. „Torres tudja, hogy nem játszhat a Norwich ellen és a válogatott meccseken sem szerepelhet. Tudja, hogy legalább 15 napos kihagyás vár rá, leghamarabb a Cardiff ellen játszhat majd. De nézzük a vizsgálatot: ha tényleg csak két hétről van szó, akkor minden rendben. Ha komolyabb problémáról van szó, akkor nagyobb a baj, mert remek formát mutat.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik