Foci

Szalaival nyert a Schalke, megizzadt a Barcelona

Szalai Ádám (szalai ádám, schalke 04, )
Szalai Ádám (szalai ádám, schalke 04, )

A Schalke 04 a Basel ellen diadalmaskodott a labdarúgó Bajnokok Ligájában. Szalai Ádám több, mint egy félidőt játszott csereként. A Barcelona a Celticet, a Chelsea pedig a Steaua Bukarestet győzte le.

Kedden már a második fordulót rendezték a Bajnokok Ligája csoportkörében. Az E csoportban Szalai Ádám ezúttal a kispadon kapott helyet a Baselhez látogató Schalke 04-ben.

A németek – akik a nyitókörben a vártnál nehezebben, de összességében 3-0-ra verték a Steaua Bukarestet – kissé döcögősen játszottak az első félidőben, a hazaiak magasabb hőfokon pörögtek. A szünet előtt ráadásul Jefferson Farfán is megsérült, Szalainak így a tervezettnél korábban be kellett állnia. A második játékrészben hamar vezetést szerzett a gelsenkircheni legénység, Draxler egy szöglet után mattolta Sommer kapust. Ez az egy gól végül döntőnek is bizonyult, a Schalke két fordulót követően hibátlan.


Szalai Ádám csereként állt be
Fotó: AFP

A Chelsea a román fővárosban vendégeskedett és ugyan már a 11. percben elveszítette a megsérülő Fernando Torrest, így is előnyből várhatta a második félidőt: előbb Ramires talált be, majd Eto’o lövését védte ugyan a kapus, ám az egy hazai védő, nevezetesen Georgievski lábáról a saját kapujába pattant. Az 55. percben el is dőlt a találkozó sorsa, Ramires lőtte meg saját maga második gólját, majd a meccs záró momentumaként Lampard is beköszönt, 4-0-ra nyert a londoni együttes.

Az F csoport küzdelmeivel egy másik cikkben foglalkozunk. IDE kattintva tudhatja meg a részleteket.

A G csoportban az egyaránt győzelemmel kezdő Porto és Atlético Madrid csapott össze Portugáliában. A vendégek nélkülözték ügyeletes gólgyárosukat, Diego Costa még az előző szezonban fejelte le a Plzen egyik játékosát, David Limberskyt, azóta is eltiltását tölti. A hazaiak az első félidőben egy fejessel szereztek vezetést, amire Godin a második játékrészben válaszolt – szintén fejjel. A Matracosok aztán a három pontot is megkaparintották, Arda Turan döntött a 86. percben.

A kvartett másik mérkőzését korábban játszották, ott a Zenit bő egy félidőn át emberhátrányban játszva ért el 0-0-s döntetlent az Austria Wien ellen hazai pályán.

A H csoportban a Barcelona a sérülés miatt távolmaradó Lionel Messi nélkül meccselt azzal a Celtickel, amely az előző szezonban egyszer legyőzte nevesebb riválisát, a visszavágón pedig csak egy utolsó utáni pillanatban szerzett találattal kapott ki. Ezúttal sem bizonyult könnyű ellenfélnek a skót csapat, amely labdabirtoklásban elmaradt ugyan riválisától, viszont nem engedett neki sok helyzetet.

A második felvonás érdekessége az volt, hogy miután Brown kiállítása miatt emberelőnybe került a Barca a Celtic vette át a kezdeményezést, ám két nagy ziccer is kihasználatlanul maradt. Ez megbosszulta magát, egy gyors akció végén Fábregas bólintott a hálóba. Kedvét is szegte ez a Celticnek, így a Barcelona lőhetett volna még pár gólt, de Forster kapus több nagy bravúrt is bemutatva őrizte az eredményt, a vége 0-1 lett.

Az Ajax hiába tett meg mindent a Milan ellen az első félidőben, a szünetre maradt a 0-0, pedig a hazaiak ötször, a vendégek egyszer sem lőttek kapura. A második felvonás sem hozott túl nagy változást, majd mikor már mindenki azt hitte, hogy 0-0 lesz a végeredmény is, ám előbb Denswill, majd büntetőből Balotelli is gólt szerzett (a 94. percben), 1-1 és pontosztozkodás lett a vége.

Eredmények – Bajnokok Ligája, csoportmérkőzések, 2. forduló

E csoport:

Basel – Schalke 04 0-1 (0-0)
Gólszerző: Draxler (54.)

Steaua Bukarest – Chelsea 0-4 (0-2)
Gólszerzők: Ramires (20., 55.), Georgievski (44. – öngól), Lampard (90.)

F csoport:

Arsenal – Napoli 2-0 (2-0)
Gólszerzők: Özil (8.), Giroud (15.)

Borussia Dortmund – Olympique Marseille 3-0 (1-0)
Gólszerzők: Lewandowski (19., 80. – 11-esből), Reus (52.)

G csoport:

Porto – Atlético Madrid 1-2 (1-0)
Gólszerzők: Martinez (16.) illetve Godin (58.), Turan (86.)

Zenit – Austria Wien 0-0
Piros lap: Witsel (44.)

H csoport:

Celtic – Barcelona 0-1 (0-0)
Gólszerző: Fábregas (76.)
Piros lap: Brown (59.)

Ajax – Milan 1-1 (0-0)
Gólszerzők: Denswill (90.) illetve Balotelli (90+4. – 11-esből)

Videó – Draxler győztes gólja a Basel ellen:

Videó – Fábregas döntött Skóciában:

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik