Foci

A Pécs ellen javítana az Újpest

ferencváros-újpest (ferencvárosi tc, újpest fc)
ferencváros-újpest (ferencvárosi tc, újpest fc)

A Debrecen az MTK-t, az Újpest a Pécset fogadja a labdarúgó OTP Bank Liga 9. fordulójában.

Vasárnap két mérkőzést rendeznek a labdarúgó NB I.-ben, a játéknap Debrecenben kezdődik majd, ahol a DVSC-TEVA fogadja az MTK-t. A hajdúságiak a Ferencváros vereségével nagy lehetőséghez jutottak, ugyanis győzelmük esetén visszavehetik a második helyet. A fővárosiak egykori játékosa, Vadnai Dániel így tekintett a mérkőzés elé:

„Folyamatosan figyelemmel követem a meccseiket. Bár nem szerepelnek túl jól, de játékban a Videoton, a Győr és Fradi ellen sem maradtak alul, mindig voltak helyzeteik, egyéni hibák döntöttek az ellenfeleik javára. Biztos vagyok benne, nekünk sem lesz könnyű dolgunk ellenük, mert elég összeszokottak. Az előző fordulóban nyertek, talán elindultak fölfelé, de mi mindenképpen szeretnénk legyőzni őket, ezért támadó felfogásban lépünk majd pályára és első perctől kezdve úgy küzdünk, hogy mindenképpen meglegyen a három pont” – így a középpályás a dvsc.hu-n.

Garami József emlékeztetett, hogy az előző idényben oda-vissza verte az MTK a Lokit, de arra is figyelmeztetett, hogy nem lesz könnyű dolga fiatal csapatának:

„A Debrecen hazai pályán félelmetes eredményeket produkál, és többnyire játékban is felülmúlja. Az előző fordulókban voltak jó periódusaink a mérkőzéseken, még akkor is, ha vereséget szenvedtünk, ebben bízhatunk, most is arra számítok, hogy sikerüljön jó eredményt elérnünk Debrecenben. A csapat nagy akarattal készült az összecsapásra, remélhetőleg ennek meglesz az eredménye. A hiányzók sajnos komoly gondot jelentenek, nélkülük kell megvívnunk a csatát.” (mtkhungaria.hu)


Kozma Istvánék túltennék magukat a derbin
Fotó: ujpestfc.hu

A forduló egy alsóházi rangadóval zárul, a Pécs Újpestre látogat.

„Nagyon fontos mérkőzés következik, amit mindenképpen meg kell nyernünk. A múlt heti vereséget követően egy kicsit dacos a légkör, ez még jobban növeli a játékosok győzni akarását. A Pécs veszélyes ellenfél, nem tudjuk, hogy melyik arcukat fogják mutatni, de nekünk hazai pályán rájuk kell erőltetni az akaratunkat, és mindenféleképpen meg kell nyernünk a meccset. Bízunk benne, hogy a szurkolóink ezen a mérkőzésen is mellettünk fognak állni, és együtt örülhetünk majd velük a lefújás után” – mondta Kozma István az ujpestfc.hu-nak.

OTP Bank Liga – a vasárnapi menü

16 óra 30 perc: DVSC-TEVA – MTK Budapest – TV: Duna TV

18 óra 30 perc: Újpest FC – PMFC-Matias – TV: Sport2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik