Foci

Messi gólt lőtt, majd lesérült

lionel messi (lionel messi, )
lionel messi (lionel messi, )

A Barcelona az Almeria otthonában nyert 2-0-ra. Lionel Messi 28 percet játszott.

A nyeretlen kiscsapat vélhetően a pontszerzésnek is úgy örült volna, mint a magyar válogatott a világbajnoki címnek, ám esélyük sem volt a sikerre.

A Barcelona ugyanis korán vezetést szerzett Lionel Messi szépségdíjas találatával: egészen pontosan a 21. percben. Nem sokkal később az argentint le kellett cserélni sérülés miatt, de ez nem lehet túl komoly, hiszen Messi mosolyogva figyelte társait a kispadról.


Fotó: AFP

A katalánok a szünet után rúgtak még egyet, Adriano révén, így ha nem is nagy különbéggel, de a Barca begyűjtötte a három pontot. Az erőfölényüket jól jellemzi, hogy a 13 alkalommal lőttek kapura, míg az Almeria ötször.

A játéknap korábbi mérkőzésén a Valencia Jonas találatával verte a Rayo Vallecanót.

A Real Sociedad hazai környezetben fogadta a Sevillát, az első félidőben azonban hátrányba került a baszk együttes. Griezmann szerencsés körülmények között egyenlített, a pontokon osztoztak a csapatok.

Eredmények – Primera Division, 7. forduló

Almeria – Barcelona 0-2 (0-1)
Gólszerzők: Messi (21.), Adriano (56.)

Valencia – Rayo Vallecano 1-0 (1-0)
Gólszerző: Jonas (35.)

Real Sociedad – Sevilla 1-1 (0-1)
Gólszerzők: Griezmann (66.) illetve Samperio (18.)
Piros lap: Cala (86.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik