Foci

Drámai hajrával szerzett pontot a Milan

ac milan (ac milan, )
ac milan (ac milan, )

A Serie A hétközi fordulójában az AC Milan ismét pontokat hullajtott, míg a Juventus, a Lazio és a Roma is nyerni tudott.

A milánói piros-feketéknek rémálom, ahogy kezdődött a szezon, hiszen négy mérkőzés után mindössze négy pontot gyűjtöttek, amivel bőven az alsóházban tanyáztak a szerda esti mérkőzés előtt.

Sokáig úgy tűnt, a Bologna ellen sem indul be a csapat szekere, hiszen a hazaiak már 3-1-re is megléptek, ám elképesztő hajrát produkált a Milan: a 89. percben Robinho, majd eggyel később Abate jelentkezett góllal, így végül egy pontot azért szereztek a vendégek.

Furcsa meccset játszott a Milan
Fotó: DPPI

A címvédő Juventusnak nem volt ilyen nehéz dolga, a torinóiak a Chievo otthonában nyertek 2-1-re, bár a második találatuk egy öngól volt, de így is sokkal többet tettek a sikerért mint veronai ellenfelük.

A játéknapon mindkét fővárosi együttes győztesen hagyta el a gyepet: a Lazio a Cataniát, a Roma pedig a Sapmdoriát verte, míg a Napoli nem bírt a Sassuolóval.

A szerdai mérkőzések után az élvonalban már csak egy hibátlan együttes maradt, mégpedig a római Farkasok.

Eredmények – Serie A, 5. forduló

Bologna – AC MIlan 3-3 (1-1)
Gólszerzők: Laxalt (33., 52.), Cristaldo (61.) illetve Poli (12.), Robinho (89.), Abate (90.)

Chievo – Juventus 1-2 (1-0)
Gólszerzők: Thereau (28.) illetve Quagliarella (47.), Bernardini (65.-öngól)

Lazio – Catania 3-1 (2-1)
Gólszerzők: Ederson (4.), Lulić (39.), Hernanes (94.) illetve Barrientos (6.)
Piros lap: Bellusci (60.)

Liverono – Cagliari 1-1 (1-0)
Gólszerzők: Luci (23.) illetve Ibarbo (53.)

Napoli – Sassuolo 1-1 (1-1)
Gólszerzők: Dzemaili (15.) illetve Zaza (20.)

Parma – Atalanta 4-3 (4-2)
Gólszerzők: Mesbah (19.), Parolo (28., 40.), Rosi (35.) illetve Bonaventura (20.), Denis (44.), Livaja (79.)
Piros lap: Amauri (53.)

Sampdoria – AS Roma 0-2 (0-0)
Gólszerzők: Benatia (65.), Gervinho (89.)

Torino – Verona 2-2 (1-1)
Gólszerzők:
Cerci (36.-büntetőből, 53.) illetve Juanito (44.), Jorginho (66.-bünetőből)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik