Foci

Őrült hajrával nyert a futsalválogatott, de ez is kevés volt

futsal válogatott (futsal válogatott, )
futsal válogatott (futsal válogatott, )

A magyar csapat összesítésben egy góllal maradt alul az ukrán együttessel szemben az Európa-bajnoki pótselejtezőn, így a sárga-kékek jutottak ki a kontinenstornára.

A playoffba nyolc nemzet válogatottja kvalifikálta magát: ezeket a csapatokat négy párharcba osztották be. Az oda-visszavágós rendszer négy győztese lehet ott az Európa-bajnokságon, így a magyar csapat két mérkőzésre volt a tornától.

Az első mérkőzésen remekül küzdött csapatunk, de az első félidőben elért 1-1-es döntetlen után az ukránok fokozatosan átvették a irányítást és Simka révén a vezetést is. A 2-1-es vereség ellenére jó előjelekkel várhattuk a visszavágót.


Egy gól hiányzott, vagy eggyel kevesebb hiba
Fotó: MTI

A gyöngyösi összecsapáson Tomas Rivera Amorós tanítványai a kapujához szögezték az ukrán együttest és szerencsére gyorsan előnyt is szereztek, bár a labda az egyik védő lábáról jutott a kapuba. A bekapott gól megfogta az ukránokat, zsinórban legalább négyet lőhettünk volna nekik, de a befejezésnél mindig becsúszott egy apró hiba. A félidő hajrájában aztán egyenlíteni tudtak a vendégek, így megismétlődni látszott a harkivi forgatókönyv (1-1).

A második felvonásban az ukránok ismét magukra találtak és egyre nyomasztóbbá vált a fölényük, ennek pedig egy gól lett az eredménye, vagyis összesítésben már kettővel mentek a sárga-kékek emberhátrányban is. Négy a három, majd öt a négy ellen szinte csak nálunk volt a labda. Hat perccel a lefújás előtt ugyan sikerült egyenlíteni, de az ukránok két előrvágott labdából is megvillantak (2-4). Az utolsó percekben eszméletlen hajrát indított a magyar válogatott, ennek köszönhetően háromszor is az ukrán kapuban kötött ki a labda, vagyis csak egy találat hiányzott a továbbjutáshoz. Az idő azonban lejárt.

A vége 5-4 lett, az ukránok idegenben lőtt több góllal kijutottak az Európa-bajnokságra. A 2014-es kontinenstornát január 28. és február 8. között rendezik a belgiumi Antwerpenben.

Eredmény – futsal Eb-pótselejtező, visszavágó

Magyarország-Ukrajna 5-4 (1-1)
Gólszerzők: Lovas (3.), Dróth (34., 40.), Kun (36.), Harnisch (38.), illetve Bilocerkivec (8., 27.), Valjenko (36.), Ovszjannikov (36.)
Továbbjutott: Ukrajna, 6-6-os összesítéssel, idegenben lőtt több góllal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik