Foci

Londoni csapatok sikerei a Ligakupában

jermaine defoe (jermaine defoe)
jermaine defoe (jermaine defoe)

A Chelsea, a Tottenham és a West Ham is a nyolcaddöntőbe jutott, miután mindhárom együttes legyőzte ellenfelét a legjobb 32 között.

A Spurs az Aston Villa otthonába látogatott kedd este. A kalapácsosok közül Defoe kétszer, Paulinho és Chadli pedig egyszer találtak a birminghami kapuba, miközben a vendéglátók egyszer sem örülhettek gólnak.

Defoe duplázott
Fotó: AFP

A José Mourinho által irányított kéke az alacsonyabb osztályú Swindon csapatánál vendégeskedtek. A lelkes hazaiak egy darabig jól tartották magukat, de a Chelsea még az első játékrészben eldöntötte a továbbjutás sorsát: Torres után Ramires iratkozott fel a góllövők listájára, a második periódusban pedig nem esett gól.

A kalapácsosok már a 8. percben 2-0-ra vezettek a Cardiff ellen, ám ez az előny a 75. percre semmivé vált. Sokáig hosszabbításra álltak a felek, de a 87. percben jött Vaz Te és a következő fordulóba lőtte csapatát.

A Manchester City magabiztosan verte a tavalyi FA-kupa döntő visszavágóján a Wigant, továbbá az első osztályú csapatok közül a Southampton, a Hull, a Sunderland, a Fulham és a Norwich továbblépett, míg az Everton búcsúzott a küzdelemsorozattól.

Eredmények – Angol Ligakupa, a legjobb 16 közé jutásért

Aston Villa – Tottenham 0-4 (0-1)
Gólszerzők: Defoe (45., 90.), Paulinho (48.), Chadli (86.)

Swindon – Chelsea 0-2 (0-2)
Gólszerzők: Torres (29.), Ramires (35.)

West Ham – Cardiff 3-2 (2-1)
Gólszerzők:
Morrison (1.), Jarvis (8.), Vaz Te (87.) illetve Noone (44.), Odemwingie (75.)

Manchester City – Wigan 5-0 (1-0)
Gólszerzők: Dzeko (33.), Jovetic (60., 83.), Touré (76.), Jesus Navas (86.)

Southampton – Bristol City 2-0 (1-0)
Hull City – Huddersfield 1-0 (0-0)
Leicester –  Derby 2-1 (0-1)
Burnley – Nottingham 2-1 (1-1)
Sunderland – Peterborough 2-1 (1-0)
Fulham – Everton 2-1 (0-1)
Watford – Norwich hosszabbítás után: 2-3 (rendes játékidő 2-2, félidő: 1-0)

Videó – Chadli első gólja a Tottenham színeiben

Ajánlott videó

Olvasói sztorik