Foci

Távoli bomba is keserítette Dzsudzsákékat

Dzsudzsák Balázs (dzsudzsák balázs, )
Dzsudzsák Balázs (dzsudzsák balázs, )

A Dinamo Moszkva hazai pályán 3-1-re kikapott a Lokomotiv Moszkvától.

Az orosz labdarúgó-bajnokság kilencedik fordulójában moszkvai rangadót rendeztek szombaton ebédidőben. A Dinamo Moszkva hazai pályán fogadta a jól rajtoló Lokomotivot, a magyar válogatott szélső, Dzsudzsák Balázs ismét a kezdőben kapott helyet az összecsapáson.

Az első felvonás nem volt túl látványos, inkább a mezőnyben aprították egymást a felek aminek öt darab sárgalap lett az eredménye 3-2-es elosztásban – Dzsudzsák is besárgult. A második félidőben aztán már gólok is születtek: előbb N’Doye egy távoli bombával szerzett vezetést a vendégeknek, erre még válaszolt Noboa, azonban jött a 74. perc, amikor Douglas piros lapot és büntetőt érőn szabálytalankodott, Samedov pedig értékesítette a tizenegyest.

A Dinamo nem tudott már egyenlíteni, sőt, a 92. percben egy szépen végigvezetett kontra végén Tkachev állította be az 1-3-as végeredményt. Dzsudzsák végigjátszotta a meccset.

Eredmény – Premjer-liga, 9. forduló

Dinamo Moszkva – Lokomotiv Moszkva 1-3 (0-0)
Gólszerzők: Noboa (58.) illetve N’Doye (51.), Samedov (74. – 11-esből), Tkachev (90+2.)
Piros lap: Douglas (90+4.)

Videó – Így kaptak ki Dzsudzsákék:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik