Foci

Totti 40 éves koráig marad Rómában

Francesco Totti (francesco totti, )
Francesco Totti (francesco totti, )

Két évvel, 2016-ig meghosszabbította szerződését, így csaknem 40 esztendős koráig marad az AS Románál Francesco Totti, az olasz csapat futballsztárja.

A gyermekkora óta a Farkasoknál több mint 500 mérkőzésen pályára lépett középpályás pénteken írta alá az újabb – sajtóinformációk szerint 3,5 millió eurós – szerződését.


Vélhetően innen vonul majd vissza
Fotó: AFP

“Ezt akarta a klub és én is, köszönöm, hogy tovább hordhatom az egyetlen csapatnak a mezét, amelyet mindig is szerettem” – nyilatkozta a jövő héten 37 éves kapitány, aki elképzelhető, hogy a jövő évi, brazíliai világbajnokságon is szerepel.

“Erre egyelőre nem gondolok, szeretnék a Romával minél jobban teljesíteni, de alkalomadtán rendelkezésre állok a válogatottnál is” – tette hozzá Totti, aki visszavonulása után várhatóan menedzserként dolgozik tovább egyesületénél.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik