Foci

Két Bajnokok Ligája indult el kedden

Az UEFA először rendezi meg a – szabad fordításban – Ifjúsági Ligát (Youth League). A BL 32 együtteseinek ifjúsági csapataival.

„Sinan Bytyqi történelmet írt” – zengi az Európai Labdarúgó Szövetség weboldala. A Manchester City játékosa a 10. percben talált be a Viktoria Plzen elleni idegenbeli meccsen, ezzel megszerezte a Youth League történetének első gólját. Az angolok 4-1-re nyerték meg a mérkőzést.

A City trénere nem kisebb személyiség, mint Patrick Viera, a francia válogatott korábbi világbajnok tagja. Nagy nevek máshol is akadnak, a Milan fiatal csapatának például Filippo Inzaghi a trénere, míg a Manchester United kispadján a szintén BL-győztes Nicki Butt ül.

A klubok egyébként maguk kérték, hogy az UEFA indítson egy ilyen sorozatot, hogy a fiatal játékosok szokják a hangulatot és a nagyobb felhajtást – ez a kezdeményezés hívta életre a sorozatot. Michel Platini azt mondta, most 2-3 évre indítják a sorozatot, azután majd levonják a következtetéseket. Minden úgy történik, ahogy a felnőtteknél, a Bajnokok Ligájában. A játékvezetők is a fiatalabb, de már nemzetközi minősítéssel bíró sporik közül kerülnek ki.

A csapatok 20 játékost nevezhetnek egy meccsre, és ebből 10-nek olyan futballistának kell lennie, aki legalább két éve az adott együttesnek a tagja.

A csoportmeccsek végén a négyesek élén végzett csapatok és a második helyezettek már egyenes kieséses rendszerben találkoznak, a sorozat végén pedig egy négyes döntőt rendeznek majd. A végső trófeát Lennart Johanssonról, az UEFA korábbi elnökéről nevezték el. A döntőt 2014. április 14-én Nyonban rendezik.

A sorozat médiapartnere az Eurosport, amely először kedden a Manchester United és a Leverkusen találkozóját közvetítette. Érdekesség, hogy a Unitednek U18-as és U20-as csapata volt korábban, így egy mixet kellett létrehoznia a csapat vezetőedzőjének, aki mellett ott ült a padon Paul Scholes is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik