Foci

Özil gólpasszal tette le névjegyét az Arsenalban

özil (özil)
özil (özil)

Az Arsenal 3-1-re nyert a Sunderland vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság negyedik fordulójának szombati játéknapján.

A gólöröm
Fotó: AFP

A vendégeknél bemutatkozott az átigazolási szezon utolsó pillanatában klubrekordot jelentő 50 millió euróért (14,58 milliárd forintért) megszerzett Mesut Özil, aki rögtön egy gólpasszal mutatkozott be. A német válogatott irányító középpályás az immáron negyedik bajnoki gólját szerző Olivier Giroud-nak “készítette elő” a gólt a meccs első félidejében.

A második játékrész elején ráijesztett a Sunderland az Arsenalra – amely már az első félidőben akár négygólos előnyre tehetett volna szert -, hisz büntetőből egalizáltak. Ezt követően a házigazdáknak többször is megvolt az esélyük a vezetés megszerzésére, ám a szépen adogató ágyúsok az utolsó húsz percben kétszer is betaláltak, ezzel eldöntve a három pont sorsát.

A Gera Zoltánt továbbra is nélkülöző West Bromwich Albion a 93. percben harcolt ki döntetlent a Fulham vendégeként.

A Manchester City nem bírt a Stoke Cityvel, Manuel Pellegrini tanítványai gól nélküli döntetlenre végeztek.

Eredmények – Premier League, 4. forduló

Aston Villa-Newcastle United 1-2 (0-1)
Fulham-West Bromwich Albion 1-1 (1-0)
Hull City-Cardiff City 1-1 (1-0)
Stoke City-Manchester City 0-0
Sunderland-Arsenal 1-3 (0-1)
Tottenham Hotspur-Norwich City 2-0 (1-0)

Videó – Az Arsenal idegenben győzött

v

Ajánlott videó

Olvasói sztorik