Foci

Iniesta nemet mondott a Barcelonának

andrés iniesta (andrés iniesta)
andrés iniesta (andrés iniesta)

A pengés középpályás nem írta alá azt a hosszabbításról szerződést, amit a katalán klub elé tett.

Pár nappal ezelőtt a Barcelona labdarúgócsapatának vezetősége és Andrés Iniesta leültek egyeztetni arról, hogy milyen kondíciók mellett hosszabbítana a klubnál a spanyol középpályás – írja a Marca. A lap úgy tudja, a Barcelona első ajánlata évi 12 millió euróról szólt, valamint különböző bónuszokról, amelyek 3 milliót tehetnek ki.

Iniesta erre nemet mondott, igaz a bennfentesek szerint nem arról van szó, hogy távozni szeretne, csupán többet szeretne keresni és nem adta be elsőre a derekát. Ennek fényében az még biztos, hogy a felek tárgyalni fognak a jövőben. Az idő sem sürgeti őket, a játékos jelenlegi szerződése ugyanis 2015-ig nyaráig szól.


Andrés Iniesta többet szeretne keresni
Fotó: DPPI

A Barcelona célja egyértelmű: együtt tartani a sikercsapat gerincét. Ennek eredményeképp tavaly már Xavi, Lionel Messi és a pályára hamarosan visszatérő Carles Puyol is odakanyarintotta a nevét az új szerződése alá, legutóbb pedig Sergio Busquets mondott igent a közös munka folytatására. A következő körben jönne Iniesta és Gerard Piqué.

A 29 esztendős Iniesta 2002 óta tartozik a Barcelona első csapatához, a többi közt hat bajnoki címet és három Bajnokok Ligáját nyert az együttessel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik