Foci
Victor Piturca (Victor Piturca, román válogatott, )

A román kapitány furcsának nevezte a magyar győzelmet

Kálnoki Kis Attila
Kálnoki Kis Attila

rovatvezető. 2013. 09. 11. 12:11

Furcsállotta Magyarország észtek felett aratott nagyarányú győzelmét Victor Piturca román szövetségi kapitány, aki szerint ez az eredmény a "futball furcsaságai" közé tartozik.

A szakvezető a 2-0-ás vendéggyőzelemmel végződött román-török mérkőzés utáni sajtótájékoztatón értékelte a csoportállást, és kitért a budapesti találkozóra is. Piturca elmondta, számára “hihetetlennek tűnik”, hogy Magyarország ilyen kategorikus módon legyőzte Észtországot.

Piturca csalódottságát fejezte ki csapata kedd esti, hazai veresége miatt, és úgy értékelte, hogy “minimálisra csökkentek” együttese esélyei arra, hogy megszerezze a pótselejtezőt érő második helyet a csoportban.

“Néhány nappal ezelőtt még mi voltunk a nagy favoritok, most viszont csak a harmadik esélyesek vagyunk” – jelentette ki Piturca. Ugyanakkor kiemelte, hogy Magyarországnak és Törökországnak még játszania kell Hollandia ellen, a vb-ezüstérmessel szemben pedig nehéz pontot szerezni. Abbéli reményét fejezte ki, hogy a hollandok korrektül játszanak majd és győzni fognak.

A román szaksajtó a Piturca legénysége által “elszalasztott hatalmas esélyt” siratja, hiszen a törökök elleni esetleges győzelem szinte teljes mértékben bebiztosította volna a románok számára a csoport második helyét.

A Pro Sport című újság címlapján a “Hollandia, segítség!” felkiáltás olvasható. Az újság szerint a román csapat majdnem mindent elvesztett, amit a magyarok ellen nyert pénteken, így esélye a világbajnokságra már kijutott hollandoktól függ nagy részben.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Szerdán lefagy az ország harmada

Kommentek

Closeup of big gold nugget, finance concept
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.