Foci

Egervári szétrobbantja a románok elleni csapatot

Varga József, egyike volt azon labdarúgóknak, aki megfelelő hozzáállással, elfogadhatóan robotolt a középpályán a románok elleni vb-selejtezőn. Megsérült, az észtek ellen nem játszhat. Ahogy Korcsmár sem sárga lapok miatt.

Immár nem csak a védelemből esett ki két alapnak mondott játékos – Juhász és Mészáros, hanem a románok ellen elvesztett vb-selejtezőhöz (3-0) képest kiürült a teljes védekező középpálya. Az mlsz.hu beszámolója szerint a hétfő esti edzést követően dőlt el, hogy a Middlesbrough futballistája nem lehet ott az összecsapáson.

A szakmai stáb a tréning előtt kielemezte a játékosokkal a vendégek játékát, az edzésen már “észt-specifikus” gyakorlatokat is végrehajtottak a játékosok. Az edzés második felében, a kétkapus játék során a holnapra tervezett kezdőcsapat is kezdett kirajzolódni, a szakmai stáb a jelek szerint nemcsak a hiányzó Varga és Korcsmár Zsolt helyén változtat az összeállításon, hanem más poszton is várható csere a csapatban.


Hajnal (háttal) és Szabics (szemben) várhatóan kezdő lesz. Ők már ebben a tudatban edzettek hétfőn este
Forrás: mlsz.hu

Egervári Sándor szerint olyan futballistákra van szüksége, akik mentálisan tökéletesen rá tudnak hangolódni az észtek elleni találkozóra. Az MTI szerint a kapitány várhatóan a románok elleni kezdő tizenegyhez képest öt helyen tervez személycserét, ami jelentősnek mondható, és akik bent maradtak a keretben, ők sem mind a megszokott helyükön játszanak majd.

A kapitány a két pótolandó védekező középpályáson túl alighanem kihagyja a 2. percben hatalmasat hibázó Guzmics Richárdot, a harmatos Koman Vladimirt, és a két csatáros játékkal ugyan nem szakít, de Böde Dánielt a mozgékonyabb Szabics Imrére cseréli. Kádár Tamás a balról a jobb szélre, Vanczák Vilmost jobbról középre tereli a védelemben, ahova beemeli Laczkó Zsoltot is. Lovrencsics Koman helyén, a középpálya jobb szélén kap helyet a bizonyításra, míg Vargát és Korcsmárt Hajnal és Elek váltja.

Reméljük így eredményes lesz a válogatott. Mi minden esetre szurkolunk nekik.

A várható kezdőcsapat az MTI szerint:

Bogdán Ádám – Kádár Tamás, Vanczák Vilmos, Lipták Zoltán, Laczkó Zsolt – Lovrencsics Gergő, Hajnal Tamás, Elek Ákos, Dzsudzsák Balázs – Szabics Imre, Szalai Ádám

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik