Foci

Észtország ellen is megizzadhatunk

Magyar válogatott (magyar válogatott)
Magyar válogatott (magyar válogatott)

A magyar labdarúgó válogatott eddig három mérkőzést játszott keddi ellenfele ellen, mindannyiszor az utóbbi 12 évben. Kedden viszont meg kell vernünk őket, ha a halavány esélyünket meg akarjuk tartani a pótselejtezőt érő második helyre.

A csoport harmadik helyén álló magyar labdarúgó válogatott kedden este 20:30 órától az ötödik helyén tanyázó Észtország együttesét látja vendégül a Puskás Ferenc stadionban a világbajnoki selejtezősorozat D csoportjában.

A két válogatott az elmúlt években három alkalommal is megmérkőzött egymással: ebből két alkalommal a magyarok, egyszer pedig az észtek győztek. A három mérkőzés közül egy volt tétmérkőzés, a tavaly októberi idegenbeli ütközet, amit Hajnal Tamás góljával 1-0-ra nyertünk Tallinnban. A másik két mérkőzésre a jelenlegi keretből Király Gábor, Szabics Imre és Vanczák Vilmos emlékezhet: előbbi kettő a 2003-as hazai vereség (0-1) során, míg utóbbi a 2004-es bangkoki KO-győzelem (5-0) idején volt tagja a válogatott keretének.

Mi szól mellettünk? Észtország nem képvisel különösebben nagy játékerőt, ráadásul a hollandok elleni hazai 2-2 mindkét góljának szerzője, Konstantin Vassiljev nem léphet pályára a Puskásban. A mieink ráadásul vélhetően kettőzött erővel fognak támadni a siralmas, románok elleni kudarcot követően, hogy valamelyest enyhítsék annak a meccsnek a csalódottságát. Ráadásul Románia egy erősebb ellenféllel, Törökországgal lesz kénytelen megmérkőzni, így ha kikapnak, mi pedig megverjük az észt válogatottat, visszaelőzzük őket, hiszen csak két ponttal vannak előttünk.

Mi szól ellenünk? A csapat vélhetően nem a legjobb lelkiállapotában lép majd pályára, aminek szintén a románok elleni meccs az oka. A napokban egy erőteljes negatív hullám, már-már népharag söpört végig a focit szerető szurkolók közében a válogatott ellen, aminek következtében vélhetően kevesebben lesznek a stadionban, mintha egy tisztességesebb eredményt értünk volna el Bukarestben. A nemzeti mezt viselő labdarúgók pedig nem most állnak népszerűségük csúcsán…

Az észtek viszont egy óriási meccset játszottak hazai pályán a hollandokkal: a narancsmezes válogatott a legutóbbi 24 világbajnoki, és Európa-bajnoki selejtezőjén mindössze egyszer (!) veszített pontot (Svédországban kaptak ki 3-2-re), a teljesen esélytelennek számító észtek pedig egészen a 94.-dik percig győzelemre álltak ellenük, de egy döntetlenre így is jók voltak. Így tehát mindenképpen kimondható, hogy a kék mezes válogatott önbizalommal telve érkezik Magyarországra…

Romániában sajnos nem sikerült. Reméljük, itthon Észtország ellen már menni fog…
Fotó: AFP

Mindazonáltal a válogatott helyzete, a keddi mérkőzéstől függetlenül egyáltalán nem könnyű. Ha nem verjük meg kedden este az észteket, akkor azonnal keresztet vethetünk a második helyre, de még a legjobb opció, egy esetleges győzelem és román vereség esetén is elég kicsi a valószínűsége a pótselejtezőnek.

Ha ugyanis ezek bekövetkeznének, akkor két fordulóval a zárás előtt 1 ponttal előznénk meg a románokat, akik idegenben Andorrával és hazai pályán Észtországgal játszanak – erősen valószínűsíthető a hat pontjuk, mi pedig Amszterdamban a hollandokkal, ahol még a pontszerzés is csodaszámba menne. A németalföldi válogatott pedig akár már most kiharcolhatja a biztos vb-részvétel jogát, ha több pontot szerez Andorra ellen, mint a románok a törökök ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik