Foci

Sorsdöntő mérkőzések a vb-selejtezőkön

cristiano ronaldo (cristiano ronaldo, )
cristiano ronaldo (cristiano ronaldo, )

Magyarország Románia elleni mérkőzése mellett még 24 másik meccset rendeznek Európában pénteken és egyet szombaton.

Természetes, hogy itthon mindenki a szomszédok elleni rangadóra hangolódik, de, így sem mehetünk el szó nélkül a többi selejtező mellett.

Az A csoport küzdelmei már szinte lefutottak, inkább csak az a kérdés, hogy Horvátország vagy Belgium végez az első helyen.  Ide tartozik Wales is, melynek még matematikailag esélye van a pótselejtezőt érő második helyre, de nem valószínű, hogy odaérne a végére. Főleg annak tudatában lehet ezt mondani, hogy a nyár legnagyobb igazolása Gareth Bale jelenleg nincs is formában, a walesiek szövetségi kapitánya kijelentette korábban, hogy a játékos nincs olyan állapotban, hogy kilencven percet játszhasson.

Ráadásul a Metro értesülései szerint a kapitány Chris Coleman lekéste a Macedóniába tartó járatot, miután elveszítette az útlevelét. Így nehéz lesz ráhangolódni a meccsre.

A horvátok számára sem lesz könnyű mérkőzés a soron következő, hiszen az ősi rivális szerbek ellen rangadót vívnak. Parázs csatára van kilátás.

Philipp Lahm (a képen jobbra) századik válogatott meccsére készül
Fotó: AFP

A B csoportban Olaszország léphet egy nagyot a továbbjutás felé, ugyanis a közvetlen rivális Bulgáriát fogadják az itáliaiak.

A C csoportban három csapat is 11 ponttal áll hat forduló után. Ausztria Németországgal találkozik, míg Svédország a másik 11 pontos Írországgal. A németek magabiztosan vezetik a tabellát, így nagyon nem kell izgulniuk az osztrákok ellen. Egy ember számára azonban emlékezetes lehet a találkozó, hiszen Philipp Lahm századik válogatottbeli mérkőzését játszhatja, bár a goal.com-on azt nyilatkozta, hogy neki nem jelent túl sokat ez a dolog, csak a győzelem érdekli pénteken.

A mi csoportunkban (D) Hollandia Észtországba utazik, Rafael van der Vaart nélkül, viszont Wesley Sneijderrel a fedélzeten. A Galatasaray középpályása visszakerült Louis Van Gaal keretébe, azok után, hogy a portugálok elleni barátságos mérkőzésre nem hívta be a szövetségi kapitány.

Az E csoportban Norvégiának Ciprus, Svájcnak pedig Izland ellen nem szabadna megégnie, míg az albánokra Szlovéniában vár komolynak tűnő ütközet.

Az F csoport küzdelmei is igazán izgalmasak lehetnek, hiszen a portugálok az élen vannak, két ponttal megelőzve Oroszországot, ám egy meccsel már többet is játszottak. Mellettük pedig még ott van Izrael is, amely szintén joggal pályázhat az első két hely valamelyikére. A hármas közül talán Portugáliának van a legnehezebb dolga, Észak-Írországból kellene elcsenni három pontot. A szbornaja vélhetően elintézi hazai környezetben Luxemburgot – legalábbis illene -, Izrael pedig Azerbajdzsánt fogadja az egyetlen szombati mérkőzésen.

A G csoportban Bosznia-Hercegovina eddig veretlenül vezeti a listát, mögötte Görögország halad. A három évvel ezelőtt még vb résztvevő szlovákok csak a harmadikok és sorsdöntő mérkőzés jön számukra. Ha veszítenek a bosnyákok ellen idegenben, akkor szinte lemondhatnak a tornáról.

Daniel Sturridge kihullott az angol válogatottból
Fotó: AFP

A H csoportban még sok minden megtörténhet, a jelenlegi éllovas Montenegró eddig parádésan szerepelt, ám legutóbb belefutott egy négyesbe hazai környezetben az ukránok ellen. Most Lengyelország ellen javíthat. Az angolok foghatják a fejüket (Rooney szó szerint), hiszen a Vörös Ördögök támadója után, a hírek szerint Daniel Sturridge is kidőlt a sorból. Így valószínűleg Rickie Lambert, a Southampton támadója fog rohamozni a moldávok ellen.

Az utolsó, vagyis az I csoportban Spanyolország és Franciaország is idegenben mérkőzik, de mindkettejüknek hozni kell a kötelezőt (Finnországban, illetve Grúziában), ha nem szeretnének egymásról leszakadni. A fehéroroszok most pihennek.

A vb-selejtezők európai programja

A csoport:
Macedónia-Wales, Szkopje 20.00
Szerbia-Horvátország, Belgrád 20.45
Skócia-Belgium, Glasgow 21.00

A csoport állása: 1. Belgium 19 pont/7 mérkőzés, 2. Horvátország 16/7, 3. Szerbia 7/7, 4. Wales 6/6, 5. Skócia 5/7, 6. Macedónia 4/6

B csoport:
Csehország-Örményország, Prága 18.00
Málta-Dánia, Ta’Qali 20.00
Olaszország-Bulgária, Palermo 20.45

A csoport állása: 1. Olaszország 14 pont/6 mérkőzés, 2. Bulgária 10/6, 3. Csehország 9/6, 4. Örményország 6/6 (6-8), 5. Dánia 6/6 (6-9), 6. Málta 3/6 (2-14)

C csoport:
Kazahsztán – Feröer-szigetek, Asztana 17.00
Németország-Ausztria, München 20.30
Írország-Svédország, Dublin 20.45

A csoport állása: 1. Németország 16 pont/6 mérkőzés, 2. Ausztria 11/6 (15-5), 3. Svédország 11/6 (11-7), 4. Írország 11/6 (12-10), 5. Kazahsztán 1/6, 6. Feröer-szigetek 0/6

D csoport:
Románia-Magyarország, Bukarest 20.00 (FOTÓ)
Észtország-Hollandia, Tallinn 20.30
Törökország-Andorra, Kayseri 21.00

A csoport állása:
1. Hollandia      6  6  –  –   20- 2   18 pont
2. Magyarország   6  3  2  1   13- 8   11
3. Románia        6  3  1  2   10-10   10
4. Törökország    6  2  1  3    7- 7    7
5. Észtország     6  2  –  4    3- 9    6
6. Andorra        6  –  –  6    0-17    0

E csoport:
Norvégia-Ciprus, Oslo 19.00
Svájc-Izland, Bern 20.30
Szlovénia-Albánia, Ljubljana 20.30

A csoport állása: 1. Svájc 14 pont/6 mérkőzés, 2. Albánia 10/6, 3. Izland 9/6, 4. Norvégia 8/6, 5. Szlovénia 6/6, 6. Ciprus 4/6

F csoport:
Oroszország-Luxemburg, Kazany 17.00
Észak-Írország – Portugália, Belfast 20.45
szombat:
Izrael-Azerbajdzsán, Ramat Gan 20.45

A csoport állása: 1. Portugália 14 pont/7 mérkőzés, 2. Oroszország 12/6, 3. Izrael 11/6, 4. Észak-Írország 6/6, 5. Azerbajdzsán 4/7, 6. Luxemburg 3/6

G csoport:
Bosznia-Hercegovina – Szlovákia, Zenica 15.00
Lettország-Litvánia, Riga 20.10
Liechtenstein-Görögország, Vaduz 20.45

A csoport állása: 1. Bosznia-Hercegovina 16 pont/6 mérkőzés, 2. Görögország 13/6, 3. Szlovákia 9/6, 4. Litvánia 5/6, 5. Lettország 4/6, 6. Liechtenstein 2/6

H csoport:
Ukrajna-San Marino, Lviv 20.00
Lengyelország-Montenegró, Varsó 20.45
Anglia-Moldova, London 21.00

A csoport állása: 1. Montenegró 14 pont/7 mérkőzés, 2. Anglia 12/6, 3. Ukrajna 11/6, 4. Lengyelország 9/6, 5. Moldova 5/7, 6. San Marino 0/6

I csoport:
Grúzia-Franciaország, Tbiliszi 20.15
Finnország-Spanyolország, Helsinki 20.30

A csoport állása: 1. Spanyolország 11 pont/5 mérkőzés, 2. Franciaország 10/5, 3. Finnország 6/5, 4. Grúzia 4/5 (3-7), 5. Fehéroroszország 4/6 (4-10)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik