Foci

Bajnerék meccse miatt borultak ki a németek

Bajner Bálint (bajner bálint, borussia dortmund, )
Bajner Bálint (bajner bálint, borussia dortmund, )

Bajner Bálinték pár másodpercig 12 emberrel fociztak a német harmadosztályban.

A rangado.hu német lapértesülésekre hivatkozva arról ír, hogy kapitális játékvezetői baki színesítette az MSV Duisburg és a Borussia Dortmund II legutóbbi bajnokiját. A Bajnokok Ligája-döntős klub tartalékjai – a sorok közt Bajner Bálinttal – pár pillanatig létszámfölényben játszottak ugyanis a találkozó hajrájában, mivel 12-en voltak a pályán.

„Annyi történt, hogy cseréhez készülődtünk, és a túloldalon ápolásra szorult az egyik játékosunk. Ezt követően a játékvezető jelezte, hogy még nincsen csere, de közben a partjelző pályára küldte a játékosunkat, aki az ápolt társ helyére állt volna be. Közben azonban a másik játékost is visszaengedték, így történt, hogy eggyel többen voltunk a pályán. Ennyi volt az egész, és nem tartott ez tovább néhány másodpercnél. Érdekes a dolog, mert ez a meccs vége felé volt, és magunk se értjük, hogyan történhetett meg, de végül is nem mi hibáztunk, hanem a játékvezetők tévedtek óriásit. Hat-hét perc hosszabbítás volt egyébként, úgyhogy nem hiszem, hogy ez osztott-szorzott volna, mert bőven visszakapta az ellenfél ezt a kis előnyt” – idézte fel a történteket a rangado.hu-nak Bajner, aki egy gólpasszt jegyzett a 2-1-es dortmundi győzelemmel zárult összecsapáson.

Egyelőre nem tudni, mi lesz a baki következménye, senki sem tudja, hogy lehet-e fellebbezni, esetleg újra kell-e játszani a mérkőzést. Mindenesetre a meccs játékvezetője kap hideget-meleget a német sajtóban, mivel a beszámolók szerint elég gyengén vezette a találkozót.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik