Foci

Vb-selejtező: Jenei Imre román győzelmet vár

magyar-roman(12)(960x640).jpg (magyar-román, koman vladimir, )
magyar-roman(12)(960x640).jpg (magyar-román, koman vladimir, )

Felhívást intézett szerdán Victor Ponta román miniszterelnök hazája futballszurkolóihoz, hogy "adjanak leckét" európai viselkedésmódból. Jenei Imre, korábbi szövetségi kapitány szerint pedig a hazaiak nyerik a meccset.

Ponta a kormányülésen, annak első, a sajtó számára nyilvános részében beszélt a péntek esti Románia-Magyarország labdarúgó világbajnoki selejtezőről, amelyet Bukarestben a National Arénában rendeznek.

A kormányfő szerint a román rendőrség és csendőrség készen áll, hogy a találkozóra a megfelelő biztonsági intézkedések mellett, “törvényes és normális” keretek között kerüljön sor.

A miniszterelnök kérte: azok, akik elmennek a meccsre vagy csak a televízión keresztül nézik, mutassák meg, hogy Románia európai, toleráns, korszerű és nyitott szemléletű ország, hiszen – mint megjegyezte – a szurkolók sportszerű magatartásából Románia “sokat nyerhet”.

Péntek este telt ház lesz
Fotó: AFP

Reményét fejezte ki, hogy nem lesznek sovén és idegengyűlölő megnyilvánulások, és bízik abban, hogy “Románia leckét ad másoknak, akik így viselkednek vele szemben” – mondta Ponta.

A találkozóval kapcsolatban megszólalt Jenei Imre is. A román és magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya kiegyensúlyozott mérkőzésre, parázs hangulatra és román győzelemre számít.

Jenei szerint a románoknak a meccsre kilátogató 50 ezer néző ad majd olyan pluszt, amely szükséges a győzelemhez. A kérdésre, hogy román győzelemre számít-e, elmondta: “otthon játszanak, a hazai pálya 50 ezer néző előtt erősen tudja befolyásolni a játékot”.

Úgy látja, hogy nagyon fontos lesz az első negyedóra, ugyanis a hazai támadások ekkor még a közönség adta lendületből is építkeznek, de ha a románok ezt nem tudják meglovagolni, akkor akár ellenük is fordulhatnak a nézők – véli Jenei Imre.

A volt szakvezető szerint a magyar válogatott védelme jelenleg nem a legmagabiztosabb, de Victor Piturca román szövetségi kapitány sem számíthat leggólerősebb csatáraira, így improvizálnia kell.

A Románia-Magyarország találkozó közép-európai idő szerint pénteken 20.00-kor kezdődik. A bukaresti mérkőzés meghatározó lesz a pótselejtezőt érő második hely szempontjából, Magyarország jelenleg egy ponttal előzi meg Romániát a csoportban.

Korábban az MLSZ fegyelmezett magatartásra és sportszerű viselkedésre hívta fel a magyar szurkolók figyelmét, mondván, ez nem háború lesz, csak egy mérkőzés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik