Foci

Két brazil mellett egy Orbán

videoton(960x640)(2).jpg (videoton, )
videoton(960x640)(2).jpg (videoton, )

Két új brazil játékos mellett akár a Puskás Akadémiától kölcsönbe érkező Orbán Gáspár is erősítheti a Vidi csapatát a szerdán rajtoló Ligakupában.

Szerda délután rajtol a labdarúgó Ligakupa – mindjárt teljes fordulóval. A labdarúgó bajnokság idei átszervezése miatt – 16 csapatos NB1 és NB2, és 3 x 16 csapatos NB3 – talán kicsit felértékelődik ez a sorozat, hiszen az NB1-es klubok kevesebb játéklehetőséghez jutó 12-24. játékosai itt, illetve a Magyar Kupában tudnak villantani elsősorban.

A Ligakupa lehetőség még a többnyire NB3-ban rajtoló második csapatok tehetségesebb játékosainak is. Nézzük például az NB1-es tabellát vezető Videotonnál, hogyan sáfárkodnak a “munkaerővel”.

A Vidi NB3-ban szereplő második csapatából több tehetséges játékos is a Puskás Akadémia NB I-es keretébe került az átigazolási szakaszban. A távozó játékosok helyére az U19-es együttesből érkeztek tehetséges fiatalok, valamint a Puskás Akadémia FC-től érkezett vissza kölcsönbe Orbán Gáspár. Mellette két új, fiatal brazil játékos – Thiago és Leonardo – is az NB3-as csapathoz került. Ők a Fluminense-től érkeztek kölcsönbe.

“Kitűnő lehetőség, jó alkalom lesz a mai mérkőzés azon játékosaink számára, akik eddig kevesebbet játszottak. Ők is megmutathatják, mire képesek, mit tudnak, hogy mindenki láthassa, miért érdemlik meg azt, hogy ennek a nagyszerű keretnek a tagjai legyenek. A célunk pedig természetesen ezúttal sem lehet más, mint a győzelem” -nyilatkozta a vidi.hu-nak Jósé Gomes a mai Tatabánya elleni mérkőzést megelőzően.

Így hát, ha Orbán – aki a 2011/12-es idényben már egy MK meccsen szóhoz jutott -, Thiago, Leandro és a többiek is ügyesek lesznek, ha nem is éppen ma délután, de a közeljövőben egészen biztosan bemutatkoznak majd ebben a sorozatban is.

A Ligakupa szerdai programja

A csoport:
MTK Budapest-Vasas 16.30
Kisvárda-Diósgyőri VTK 16.30

B csoport:
DVSC-TEVA – Nyíregyháza Spartacus 16.30 
Mezőkövesd-Balmazújváros 19.00

C csoport:
Békéscsaba – Kecskeméti TE-Phoenix Mecano 19.00
Újpest FC-Szolnoki MÁV FC 19.00

D csoport:
Szigetszentmiklós-Budapest Honvéd 16.30
Cegléd-Puskás Akadémia 16.30

E csoport:
MVM Paks-Kozármisleny 17.00
Videoton FC-Dunaújváros 18.00

F csoport:
Győri ETO FC-FC Tatabánya 18.00
Ferencváros-Soproni Vasutas 20.30

G csoport:
Lombard Pápa Termál FC-Ajka 17.00
Szombathelyi Haladás-Gyirmót 17.00

H csoport:
Kaposvári Rákóczi-FGSZ Siófok 17.00
PMFC-Matias – ZTE FC 18.00

Ajánlott videó

Olvasói sztorik