Foci

Románozásért fizetnek a magyar csapatok

ferencváros (ferencváros, )
ferencváros (ferencváros, )

Kedden ismét ülésezett a Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága. A legnagyobb büntetést a Videotonnak kell fizetnie.

A hétvégi forduló már a román-magyar világbajnoki-selejtező jegyében telt, ám sajnos negatív értelemben, hiszen több pályán is románellenes rigmusok miatt hangoztak el.

Emiatt marasztalták el a többi között a Ferencváros-Kecskemét találkozót is, hiszen a “hazai nézők hosszabb ideig, jól hallhatóan az Újpesttel és Romániával kapcsolatos gyűlölködő rigmusokat skandáltak a lelátón”, valamint a rendezők úgy locsolták fel a pályát tíz perccel a kezdés előtt, hogy nem kérdezték meg erről a vendégeket. Így a Fradinak 400 ezer forintot kell befizetnie.

A Videotonnak viszont 600 ezret. Az MLSZ indoklása szerint nem csak Romániával, hanem Szlovákiával kapcsolatban is gyűlölködő rigmusokat skandáltak a nézők. Szintén emiatt fizet a Pécs 200 ezret.

A Nyíregyháza sem járt jobban, a másodosztályú gárda pénztárcája 400 ezer forinttal lett vékonyabb, ugyanis a szurkolók szintén Romániát szidták, Borsod megye mellett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik