Foci

Rangadót nyert a Monaco, de…

Radamel Falcao (radamel falcao, )
Radamel Falcao (radamel falcao, )

A hercegségbeli labdarúgócsapat Marseille-ben aratott sikerét beárnyékolja Radamel Falcao sérülése.

Vasárnap este rendezték az Olympique Marseille és az AS Monaco ütközetét, melyet nagy várakozás előzött meg, 45 ezren látogattak ki a Vélodrome-ba. Az OM az első félidőben vezetést szerzett, ám a fordulást követően a vendégek sztárigazolása, a kolumbiai Radamel Falcao egyenlített.

A dél-amerikai focista nem tudta végigjátszani az összecsapást, ugyanis bokasérülés miatt a 73. percben le kellett cserélni – egyelőre nem tudni, mennyit kell kihagynia. Öröm az ürömben monacói oldalon, hogy a helyére beálló Emmanuel Riviére újra villant, góljával pedig eldöntötte a három pont sorsát. A 23 esztendős francia csatárnak ez már az ötödik gólja volt az eddigi négy forduló alatt.

Négy fordulót követően csak a Monaco és a Paris Saint-Germain mondhatja el magáról, hogy veretlen a bajnokságban. Más kérdés, hogy míg a hercegségbeliek három győzelemmel és egy döntetlennel az első helyen állnak, addig a fővárosiak két-két sikerrel és iksszel „csak” a negyedikek.

Eredmény – Ligue 1, 4. forduló

Olympique Marseille – AS Monaco 1-2 (1-0)
Gólszerzők: Mendes (43.) illetve Falcao (47.), Riviére (79.)

Videó – A meccs összefoglalója:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik