Foci
magyar labdarúgó válogatott (magyar labdarúgó válogatott)

Nyerni megyünk Bukarestbe

Hamzók Gotfrid
Hamzók Gotfrid

2013. 09. 02. 18:24

Győzelemre készül pénteken a románok elleni, sorsdöntőnek ígérkező világbajnoki selejtezőn a magyar labdarúgó-válogatott.

Egervári Sándor szövetségi kapitány keddi sajtótájékoztatóján elmondta, nagyon nehéz mérkőzésre számít, amelyen a csapatnak függetlenítenie kell magát a külső körülményektől és kizárólag a saját játékával kell foglalkoznia.

“Szokták mondani, hogy hatpontos mérkőzés, talán ez most még egy kicsit több is, ismerve a két ország történelmét. A játékosoknak ugyanakkor el kell bírniuk ezt a terhet, Bukarestben is végig a győzelemre kell játszaniuk” – mondta Egervári, aki a várható taktikával, az esetleges kétcsatáros játékkal kapcsolatban már kissé homályosabban fogalmazott.

Csak annyit jegyzett meg, az elmúlt időszak elemzései alapján van egy tervük, de egyelőre az edzéseken kell megnézni, milyen állapotban vannak a játékosok.

Szalai-Adam(650x433).jpg (szalai ádám, )
Fotó: schalke04.de

A szakemberhez hasonlóan a futballisták is határozottan kijelentették, egyértelműen a győzelem megszerzése a cél a bukaresti arénában, ahol várhatóan több mint ötvenezer szurkoló buzdítja majd a hazai együttest.

Szalai Ádám, a Schalke 04 támadója elmondta, remek hangulatban érkezett a válogatott edzőtáborába, hiszen csapatával múlt héten feljutott a Bajnokok Ligája főtáblájára – a PAOK elleni visszavágón két gólt szerzett a magyar csatár -, ráadásul a hétvégén a Bundesligában is megszerezték első győzelmüket.

“Sajnos a párharcokban kissé idegesít és fáj is kezem, de a mérkőzésen néhány fájdalomcsillapítóval talán nem lesz gond” – mondta a csatár a kézsérüléséről.

Szalai az esetleges kétcsatáros játékról úgy vélekedett, hogy bár a klubcsapatában egyedüli ék, amit nagyon szeret, de a válogatottban amikor Böde Dániellel játszott együtt, akkor nagy segítség volt számára. Böde ezzel kapcsolatban megjegyezte, reméli, megkapja a bizalmat a szövetségi kapitánytól, így bebizonyíthatja, hogy remek párost alkotnak a Schalke támadójával.

Fotó: fcdynamo.ru

A várható pokoli atmoszférával kapcsolatban Dzsudzsák Balázs elmondta, egyáltalán nem fél a környezettől, mivel pályafutása során nagyobb és talán vehemensebb szurkolótábor előtt – példaképpen az Ajax, a Feyenoord és a török válogatott drukkereit hozta fel – is pályára lépett már. Hozzátette: a találkozónak csakis jót tehet, hogy telt ház fogadja majd a csapatokat, nem úgy, mint a két csapat első, budapesti mérkőzésén, amelyet zárt kapuk mögött rendeztek meg a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség döntése miatt.

A legutóbbi, románok elleni összecsapáson gólt szerző Vanczák Vilmos elmondta, a magyar válogatottról mindenképpen el lehet mondani, hogy fejlődött az utóbbi időszakban, ugyanakkor a pénteki mérkőzésen várhatóan apróságok döntenek majd.

“Úgy gondolom, hogy az első tizenöt-húsz percben gólt akarnak majd rúgni, erre fel kell készülnünk mentálisan, az lenne a legjobb, ha ebben az időszakban mi találunk a kapuba, mert akkor azzal megtörnénk őket. Bízom benne, hogy a szerencse is mellénk áll majd” – fejtegette a várakozásait a svájci Sion védője.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Plastic debris floating on the ocean surface, shot underwater.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.