Foci

Messi-tripla és thriller Valenciában

lionel messi (lionel messi, )
lionel messi (lionel messi, )

A Barcelona labdarúgócsapata 3-2-re nyert a rivális Valencia ellen a spanyol bajnokságban.

Mivel a riválisok közül a két madridi együttes, a Real és az Atlético is megnyerte a harmadik mérkőzését, valamint a Villarreal is hibátlan maradt, a címvédő Barcelonán volt a sor, hogy ismét bezsebelje a három pontot, nehogy hátrányba kerüljön.


Lionel Messi háromszor is villant
Fotó: AFP

A mindig kellemetlen ellenfélnek bizonyuló Valencia otthonában Lionel Messi szűk 45 perc alatt bizonyította, miért is tartják őt sokan napjaink legjobb focistájának, ugyanis már az első félidőben mesterhármast ért el. Ráadásul a klasszikus fajtából. Hogy mégsem mehettek nyugodtan a szünetre a katalánok, arról Hélder Postiga gondoskodott, aki pár perc alatt duplázott, így a szünetben 2-3-at mutatott az eredményjelző.

A második felvonásban az aprótermetű argentin több esetben is meglőhette volna a negyediket, de nem sikerült neki, így a gránátvörös-kékeknek izgulniuk kellett a végéig. Több találat már nem született, a Barca az élen maradt.

Eredmény – La Liga, 3. forduló

Valencia – FC Barcelona 2-3 (2-3)
Gólszerzők: Postiga (45., 45+3.) illetve Messi (11., 39., 41.)

Videó – Öt gól és Barcelona-győzelem Valenciában:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik