Foci

Hazai pályán nyert a Mezőkövesd és a Fradi

Mezőkövesd (mezőkövesd, )
Mezőkövesd (mezőkövesd, )

A Ferencváros a Kecskemétet, a Mezőkövesd az újoncok csatáján a Puskás Akadémiát verte az OTP Bank Liga hatodik fordulójában.

1-0-ra nyert a Fradi
Fotó: MTI

Az FTC a legutóbbi fordulóban Debrecenben szaladt bele jókora pofonba, a KTE pedig a Haladással döntetlenezett hazai környezetben.

A két fél összecsapása Gyetvai László és Gyarmati Dezső tiszteletére gyászszünettel kezdődött. Nem sokat kellett várnia a publikumnak a mérkőzés első – és mint később kiderült, egyetlen – góljára. Valpoort beadását egy vendég védő csúsztatta meg, ami pont Diallohoz került, aki közelről a hálóba bólintott. 1-0.

A találkozó későbbi szakaszában mindkét félnek akadt jócskán lehetősége a gólszerzésre, de egyik együttesnek sem sikerült kellően összpontosítania, így több találat már nem született a fővárosban.

Eredmény – OTP Bank Liga, 6. forduló

Ferencváros – Kecskeméti TE-Phoenix Mecano 1-0 (1-0)
Puskás Ferenc Stadion, 6000 néző, v.: Andó-Szabó

Ferencváros: Jova – Besic, Adams, Gerson, Bönig – Jenner (Holman 73.), Cukic (Gyömbér 68.), Böde, Józsi (Jovanovic 85.), Valpoort – Diallo

Kecskemét: Németh V. – Mogyorósi, Póti, Karan, Varga R. (Balázs a szünetben) – Leo (Pekár 59.), Patvaros (Nagy P. 78.), Savic, Vukaszovic, Forró – Rajczi

Gólszerző: Diallo (3.)

Sárga lap: Adams (26.), Besic (39.), Cukic (43.), Böde (86.), illetve Póti (51.), Savic (56.)

Győzött a Mezőkövesd
Fotó: Boon.hu

A Mezőkövesd első hazai győzelmére készült az NB1-ben a kiesési rangadón. Az NB1 ötödik fordulójában a Puskás Akadémia a Kaposvárt verte, míg a mostani házigazdák az Újpest otthonában kaptak ki csúfosan.

A mérkőzés első tíz percében mindkét csapat megszerezhette volna a vezetést, de a helyzetek kimaradtak. Ezt követően a hazaiak irányították a játékot és elsősorban rögzített szituációkból helyzeteket is teremtettek. A Puskás Akadémia kontrái is magukban hordozták a gólszerzés lehetőségét, de a hálók érintetlenek maradtak a szünetig.

A második félidő Polonkai távoli lövésével indult, majd egy szép akció végén megszerezte a vezetést a hazai együttes, mely hat perccel később már két góllal vezetett. Ezt követően változatos játék alakult ki a pályán, a vendégek gyorsan szépítettek, majd mindkét oldalon voltak helyzetek, de újabb gólt már csak a hazaiak tudtak szerezni.

Eredmény – OTP Bank Liga, 6. forduló

Mezőkövesd Zsóry-Puskás Akadémia 3-1 (0-0)
Mezőkövesd, 3000 néző, v.: Szabó Zs.

Mezőkövesd: Szántai – Hegedüs Cs., Fótyik, Hegedűs D., Éles – Farkas B. Dobos (Búrány 77.) Gévay, Petneházi (Olasz 69.) – Menougong, Balajti (Szalai 85.)

Puskás Akadémia: Somodi – Tamás, Szekeres, Farkas N., Wague, – Gallardo (Haraszti a szünetben), Polonkai, Tóth B. (Molnár T. 81.), Czvitkovics (Nikolic 57.), – Tischler, Lencse

Gólszerzők: Petneházi (50.), Balajti (56.), Menougong (91.), illetve (Lencse 63.)

Sárga lap: Éles (20.), Farkas B. (74.), illetve Farkas N. (25.), Szekeres (76.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik