Foci

A nagyok kiütéssel léptek tovább

tottenham (tottenham, )
tottenham (tottenham, )

A Tottenham, a Betis és a Sevilla is hengerelt az Európa Liga playoff körében.

Csütörtök este a selejtező legmagasabban jegyzett csapatai is megmutatták magukat, hiszen küzdeniük már nem nagyon kellett a főtábláért: a két spanyol együttes, valamint a londoni alakulat is bebiztosíttta azt az odavágón.

A Tottenham 5-0-ra verte múlt héten a Dinamo Tbiliszit, most pedig “csak” hárommal voltak jobbak, így öszzesítésben 8-0-val jutottak be a szigetországiak a legjobb 48 csapat közé. Szintén ott lesz majd a Sevilla, mely a két találkozón kilencet rámolt be a Slask Wroclawnak, miközben csak egyet kapott.

Egy másik sevillai alakulat is főtáblás, hiszen a Betis magabiztos focival ütütte ki a cseh Jablonecet. A Fiorentina viszont megszenvedett a Grasshoppers ellen, így az olaszok épphogy, 2-1-es összesítéssel bizonyultak jobbnak.

A játéknap további mérkőzéseiről IDE és IDE kattintva olvashatsz.

Doboz fejléc szövege

Braga (portugál)-Pandurii Targu Jiu (román) 0-2 (0-1)
Továbbjutott: a Pandurii Targu Jiu 2-1-es összesítéssel.

Real Betis (spanyol)-Jablonec (cseh) 6-0 (2-0)
Továbbjutott: a Real Betis, kettős győzelemmel, 8-1-es összesítéssel.

Slask Wroclaw (lengyel)-Sevilla (spanyol) 0-5 (0-2)
Továbbjutott: a Sevilla, kettős győzelemmel, 9-1-es összesítéssel.

Feyenoord (holland)-Kubany Krasznodar (orosz) 1-2 (1-1)
Továbbjutott: a Kubany Krasznodar, kettős győzelemmel, 3-1-es összesítéssel.

Fiorentina (olasz)-Grasshoppers (svájci) 0-1 (0-1)
Továbbjutott: a Fiorentina, 2-1-es összesítéssel.

Tottenham Hotspur (angol)-Dinamo Tbiliszi (grúz) 3-0 (2-0)
Továbbjutott: a Tottenham Hotspur, kettős győzelemmel, 8-0-ás összesítéssel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik