Foci

EL-főtáblás Köteles és Gulácsi csapata

Gulácsi Péter (gulácsi péter, )
Gulácsi Péter (gulácsi péter, )

Az Európa Liga playoff körének visszavágóin a Genk és a Salzburg is kiharcolta a továbbjutást.

Még csak a nyár végén járunk, de egyetlen egy magyar csapat sem érdekelt már a nemzetközi porondon. Így annyit jut nekünk, hogy egy-egy honfitársunkért szorítsunk a Bajnokok Ligájában és az Európa Ligában.

A második számú európai kupasorozatban Köteles László és Gulácsi Péter az, akinek esélye volt a főtáblára kerülésre és szerencsére mindkét kapus együttese sikerrel vette az utolsó akadályt.


Köteles kétszer kapitulált
Fotó: MTI/EPA

A Genk ugyanis kiütötte az izlandi Hafnarfjödurt, így a belgák 7-2-vel jutottak tovább. Köteles ugyan két gólt engedett a vendégeknek, ám a csatárok megmentették a Genket, hiszen ötször is betaláltak.

Gulácsi viszont lehúzta a rolót, a Salzburg hálóőre ugyanis lenullázta a Zalgirist: az osztrákok már az odavágón eldöntötték a párharcot ötgólos sikerükkel, most pedig idengenben is 2-0-val hozták a mérkőzést.

A legizgalmasabb meccset a Skenderbeu Korca és az Odessa vívta: az első meccs 1-0-ja után a második is ilyen eredménnyel zárult, így következett a hosszabbítás. Azonban a ráadásban sem született újabb gól, így büntetőkkel dőlt el a meccs. A kilencedik kör döntött az Odessa javára, így 2-1-el az ukránok lesznek ott a főtáblán.

Eredmények – Európa Liga-selejtező, playoff kör

Genk (belga)-Hafnarfjördur (izlandi) 5-2 (1-1)
Továbbjutott: a Genk, 7-2-es összesítéssel.

Nice (francia)-Apollon Limasszol (ciprusi) 1-0 (1-0)
Továbbjutott: az Apollon Limasszol, 2-1-es összesítéssel.

Thun (svájci)-Partizan (szerb) 3-0 (1-0)
Továbbjutott: a Thun, 3-1-es összesítéssel.

Dnipro (ukrán)-Kalju (észt) 2-0 (1-0)
Továbbjutott: a Dnipro, 5-1-es összesítéssel.

Pasching (osztrák)-Estoril (portugál) 1-2 (0-1)
Továbbjutott: az Estoril, 4-1-es összesítéssel. 

Standard Liege (belga)-FC Minszk (fehérorosz) 3-1 (3-1)
Továbbjutott: a Standard Liege, 5-1-es összesítéssel. 

Zalgiris (litván)-Salzburg (osztrák) 0-2 (0-0)
Továbbjutott: a Salzburg, 7-0-ás összesítéssel.

Frankfurt (német)-Karabakh (azeri) 2-1 (1-0)
Továbbjutott: a Frankfurt, 4-1-es összesítéssel.

Skenderbeu Korca (albán)-Odessa (ukrán) 1-1 (1-0) – büntetőkkel:6-7
Továbbjutott: az Odessa, 1-1-es összesítéssel, büntetőkkel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik